Olivér
5 °C
8 °C

Brutális kényszervallatás elhallgatása miatt ítélték el a magyar államot

2017.10.31. 13:40

Mai ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban megállapította, hogy a magyar hatóságok megsértették egy roma származású férfi alapvető emberi jogait azzal, hogy eltusoltak egy rendőrségi fogdán történt kényszervallatást - írja közleményében a férfit képviselő TASZ.

A jogvédő szervezet ügyfelét 2010-ben előállították a városi rendőrkapitányságra. Ügyfelük később feljelentést tett amiatt, hogy a 12 órás fogvatartás és a kihallgatás alatt állítása szerint hat rendőr és két biztonsági őr brutálisan bántalmazta és megalázta őt azért, hogy beismerő vallomást kényszerítsenek ki tőle. A rendőrök azt mondták, hogy „nem érdekli őket az sem, ha megdöglik, legalább egy cigánnyal kevesebb lesz”. Az esemény lelkileg is megviselte.

Szabadulása után néhány órával a férfi kórházba ment, az ott kiállított lelet szerint a koponyáján, orrán, lapockáján, csípőjén, karján, kezén és combján is voltak sérülések. A feljelentése alapján indult eljárást az ügyészség megszüntette, mert szerintük hogy nem állapítható meg minden kétséget kizáróan, hogy valóban a gyanúsítottak követték el a bántalmazást.

A bántalmazott férfi a TASZ segítségével az EJEB-hez fordult a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelme miatt.

Az eljárás során az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) beavatkozott azért, hogy a TASZ ügyfele nyerje a pert. Az ERRC az intézményes rasszizmus létezésének figyelembe vételére kérte a Bíróságot. Az ítélet szerint a kormány nem tudta cáfolni, hogy a rendőrségi fogdán keletkeztek a sérülések, és a strasbourgi bíróság szerint a megszüntetett eljárás nem tért ki arra, hogy lehetett-e rasszista indítéka a támadásnak. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?