Lázár elárulta, mi a legfontosabb eredménye képviselőként

2017.11.06. 21:40

A kormány célja boldogulást kínálni a kisebb városokban, községekben élők számára - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Makón.

A kormány társadalmi és politikai célkitűzése, hogy minél több család számára boldogulást kínáljon ott, ahol megszülettek, ahol élnek - mondta Lázár János az MTI szerint a Maros-parti városban tartott lakossági fórumán.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő miniszter mintegy százfős hallgatósága előtt kifejtette, bár ez az arány folyamatosan csökken, ma a magyar emberek 40 százaléka lakik kisebb vagy nagyobb községekben, és a társadalom szintén jelentős részét adják a kisvárosokban élők.

Lázár János elmondta,

Makó mintául szolgálhat arra, miként fejleszthetők az ország kisebb városai.

A településen hazai és uniós forrásból jelentős infrastruktúrafejlesztés valósul meg.

A térség számára komoly lehetőséget biztosított az M43-as autópálya elkészülte, részben ennek köszönhetően óriási mértékben javult a munkaerőpiaci helyzet. 2010-ben Makón és környékén 12-15 százalékos munkanélküliség volt, jelenleg ez 3 százalék körül alakul. Ezzel párhuzamosan folyamatosan csökkent a közfoglalkoztatásban résztvevők száma, mivel mind többen helyezkednek el közülük a versenyszférában - tudatta a politikus.

Lázár János elmondta, az elmúlt években a képviselőként, személyesen elért legfontosabb eredménynek azt tartja, hogy a makói járásban 378 hadiárva és 13 hadigyámolt - akik édesapja életét vesztette a második világháborúban - rendszeres havi járadékot kaphat.

Ez az első olyan támogatás, amelyet a határon túlra is kiterjesztettek - jelenleg mintegy 64 ezren kapják -, mivel a járadék feltétele a magyar állampolgárság, nem a magyarországi lakcím. Hozzátette: szeretné, ha az ellátás jelenleg havi 8550 forintos összegét emelnék.