Lázár, Olimpia
-6 °C
-3 °C

Orbán Gáspár színpadról gyógyít, térít és nyelveken szól

22555796 1937979179774241 1347006954303657280 o
2017.11.06. 12:25

Hosszú riportot közölt a 24.hu a Felház nevű keresztény mozgalom rendezvényeiről, és beszélt a mozgalom vezetőivel, köztük Orbán Gáspárral, a miniszterelnök fiával is.

A másfél hónapos látogatás- és beszélgetéssorozatból kiderül, hogy a mozgalom rendezvényein Orbán Gáspár személyesen is színpadra áll, beszédeket mond, a résztvevők között sétálgat, és ismeretlen nyelven imádkozik értük, miközben rájuk teszi a kezét. Egy ilyen eseményről a lap azt írja: 

A teremben többen a padlóra borultak, egy fiatal lány karját a mennyezet felé emelve mosolygott, néha halkan nevetett is. Egy sarokból pedig fel-felszakadó sírás hallatszott.

Egy másik alkalommal Orbán „talpig feketébe öltözve, a telefonjáról jegyzeteket olvasva kezd beszélni, majd gyorsan belemelegszik, a telefon már nem is kell”. Később megkérdezte, ki megy el Istennek követségbe, és arra kérte azokat, akik ezt szeretnék tenni, hogy álljanak fel, és sétáljanak a színpadhoz. Körülbelül kétszázan így is tettek. Ezután ismét Orbán Gáspár következett, és közölte, hogy

Isten azt mondta neki, van egy olyan ember a teremben, akinek lovas balesete volt, és emiatt fáj a jobb térde.

Hosszabb csend után egy lány jelentkezett, hogy neki valóban volt lovas balesete, de a bal térde fáj. Ezután önkéntesek mentek oda a lányhoz, és imádkoztak a térdéért, hogy gyógyuljon meg.

A gyógyítás a Felház része, azt vallják, „jelek, csodák és ördögök kiűzése nélkül csak félevangélium az evangélium”. Orbán Gáspár erre azt mondta az interjúban, hogy nem ők gyógyítanak, hanem Jézus rajtuk keresztül. Van, hogy ez sikerül, van, hogy nem, ez csak Jézuson múlik.

A riportból kiderült emellett, hogy az egész történet 2015 áprilisában kezdődött, öt fiatal indította egy nappaliban, ahol imádkoztak, beszélgettek. Ezután 12 héten át találkoztak, majd jött egy nyári szünet, utána pedig nyilvánosan folytatták. Azóta volt rendezvényük a Körcsarnokban, megtöltötték a MOM Sportot is. 

Az amúgy református Orbán Gáspár azt mondta a 24-nek, hogy 22 éves koráig (azaz 2014-ig) vallásos volt, de nem hívő, és úgy érzi, csak azután „merült el az élet valódi értelmében, hogy találkozott Istennel”. Ugandában volt önkénteskedni, ott pedig, mint mondta,

olyan erejével találkoztam az élő Istennek, hogy az egész életemet átadtam Jézusnak.

A Felházban mellette Prekopa Donát és Ember Illés a másik két vezető. Prekopa televíziós műsorkészítést tanult, és dolgozott is a pályán. Ember pedig, ahogy Orbán is, az ELTE jogi karára jár, jövőre végeznek.

Azt mondják, nem akarnak a Felházból karriert csinálni, nem lesz belőle sem gyülekezet, sem egyház, sem felekezet, és pénzt sem akarnak kivenni belőle, mondták. Orbán úgy fogalmazott, Istentől azt a víziót kapták, hogy addig csinálják a Felházat, amíg egyetemisták, ehhez tartják is magukat, utána más módon „viszik tovább a tüzet”, és a karrierjükre koncentrálnak, ami szintén Isten kedvére való.

A riportból kiderül az is, hogy csütörtökön vannak Felház-események, és hogy a felházasok térítenek is, a hétköznapokban is odamennek ismeretlenekhez, elmondják nekik, hogy Jézus szereti őket, és sokszor úgy alakul, hogy imádkoznak is a leszólított emberekért, vagy velük együtt.

Minden egyéb részletet, például egy állítólagos rákgyógyításról, a „nyelveken szólásról”, az előrehívásról, azaz az önkéntes közös imás színpadi megtérésről a 24.hu cikkére kattintva olvashatnak el. 

(Címlap- és borítókép: Felház / Facebook)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!