Nem engedték el Baló műsorába a Handó Tündét kritizáló bírót

2017.11.07. 08:11

A Hvg.hu egy birtokába került levél alapján azt írja, hogy Handó Tünde kérésére munkáltatója nem engedte el Szepesházi Péter bírót az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorának hétfői adásába, ahol a magyar bíróságok volt a téma.

Handó Tünde
Handó Tünde
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A Budai Központi Kerületi Bíróság polgári bírája az elmúlt időben több interjúban bírálta az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnökét. Három hete például azt mondta róla, hogy

Handó Tünde nagyon tehetséges ember, bíró, vezető, de az a centralizáció és önkény, amit megvalósított, minden erényét, és kezdeti eredményét lerombolta.

A Hvg.hu úgy tudja, hogy Handó Tünde levélben kereste meg a bíró munkáltatóját, Fazekas Sándort, a Fővárosi Törvényszék elnökét azzal, hogy Szepesházi ne szerepeljen a műsorban. Fazekas pedig nem engedélyezte szereplést arra hivatkozva, hogy a bíró nyilatkozata a bíróság hivatalos álláspontjának tűnhetne.

A Magyarul Balóval hétfői adásában a műsorvezető név nélkül utalt arra, hogy meghívtak egy, az OBH-t sűrűn kritizáló bírót, aki elfogadta a meghívást, de tudomásuk szerint nem sokkal az adás előtt az OBH megtalálta az illető főnökét, akivel letiltatták a szereplését. Baló közölte azt is, az OBH képviselőjét is meghívták a műsorba, de hiába. A beszélgetőasztalhoz végül Ravasz László nyugalmazott címzetes táblabíró és Székely G. Gábor, a nagykanizsai járásbíróság volt bírája ült le, a műsort itt lehet megnézni.