Jogerősen 13 év fegyházbüntetést kaptak a gyermekkínzó szülők

2017.11.08. 19:05

Jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a szülőket a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazási ügy megismételt eljárásában szerdán - erősítette meg az MTI értesülését a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője.

Csiha Gábor elmondta: a táblabíróság teljes egészében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely a szabadságvesztés kiszabása mellett 10 évre a közügyektől is eltiltotta a vádlottakat, valamint megszüntette a szülőknek a három gyermekük feletti szülői felügyeleti jogát.

A Fővárosi Törvényszék még februárban mondta ki bűnösnek K. Rudolfot és feleségét háromrendbeli, társtettesként, folytatólagosan, tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetése bűntettében. Az ítélethirdetést követően mindkét vádlottat előzetes letartóztatásba helyezték. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védőik felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést.

A Fővárosi Ítélőtábla tavaly márciusban hatályon kívül helyezte az ítéletet eljárási szabálysértésekre hivatkozva, a táblabíróság szerint objektív adatok szóltak a vádlottak felmentése ellen. Az új eljárás lefolytatására az ítélőtábla a Fővárosi Törvényszéket jelölte ki, mert megítélése szerint a Budapest Környéki Törvényszék és az ügyészség közötti ellentétek veszélyeztették volna az ügy tárgyilagos elbírálását.

Az ügyről részletesen ebben a cikkünkben olvashat, az ügy kipattanása után a helyszínen készült videónkat pedig itt nézheti meg: