Móric
5 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

A srác beugrott a kocsiba, én meg utánuk lőttem

postarablas 1977
2017.11.16. 23:34
  • Negyven évvel ezelőtt történt az első fegyveres postarablás Magyarországon, a történetről ebben a cikkben írtunk részletesen.
  • 1977. szeptember 15-én egy cseh bűnöző, Jan Stratilek a Ferenc körút 39. szám alatt lévő kis postahivatalban fegyverrel több mint 150 ezer forintot zsákmányolt, előtte elsütötte a fegyverét, majd amikor kirohant, beugrott a posta előtt várakozó Skodába, amit társa, Berki Kálmán vezetett.
  • A közeli utcában várakozó postáskocsi vezetője, a fiatal Hridina János meghallotta a lövéseket és a Skoda után lőtt, megsebesítve Berkit.
  • Negyven évvel az eset után sikerült felkutatnunk Hridinát, aki bár fotót nem akart magáról, készséggel elmesélte, ő hogyan emlékszik a Kádár-korszak egyik legnagyobb bűncselekményére.

Mennyi ideje dolgozott a postánál, amikor a rablás történt?

1973 óta dolgoztam ott, előtte a BKV-nál voltam szerelő. A BKV után a honvédségnél letettem a jogosítványt, utána mentem a postához. Ott több mint huszonegy évig dolgoztam szállítóként. Akkoriban a posta nem csak a leveleket, csomagokat, de pénzt is szállított, ez tehát fegyveres szolgálatnak számított. Két évvel azután kaptam meg a fegyverengedélyt, hogy a postához mentem dolgozni.

Könnyen lehetett akkor ilyen engedélyt kapni?

Nagyon szigorúan vették ezt. Akkor még Zuglóban laktunk, később a szomszédoktól tudtam meg, hogy mielőtt elkezdődött az oktatás, a belügy teljesen leinformált, környezettanulmányt készítettek. Aztán amikor mindent rendben találtak, jelezték a postának és utána kezdődött a fegyveres oktatás. A budaörsi rendőrségi lőtérre jártunk gyakorolni. De nagyon szigorú volt a kiképzés.

Mennyire készítették fel a kiképzés alatt olyan helyzetekre, amikor használni is kell a fegyvert?

A hetvenes években még nem lehetett ilyen rablásokra számítani. Akkoriban a feketepiacon sem lehetett éles fegyverhez jutni, teljesen más idők voltak, mint most. A bűnözés is elhanyagolható volt, az utcákon rendőrök, munkásőrök voltak, tök jó volt a közbiztonság. A nagyobb postákon persze polgári fegyveres őrség vigyázott a pénzre, de mondom, senki nem számított fegyveres rablásra.

Az emberek amúgy sem tudták, hogy a postáskocsikban pénz van.

Emlékszem, Robur típusú járművek voltak ezek, léghűtésesek. Munka előtt felvettük a fegyvert, munka után leadtuk, nagyon szigorúan vették ezt. 

A rablásra mennyire emlékszik még vissza 40 év távlatából?

Mindenre emlékszem, tisztán. Aznap este a társammal 5-10 perccel korábban értünk a postára. Akkor éppen építették az Üllői utat, a Tűzoltó utca főútvonal volt, épphogy fel tudtunk állni a kocsival a járdára. A társam bement a postára, hogy átvegye a pénzt. Ő bent volt, amikor a lövéseket meghallottam. Először csak egyet. Mint később megtudtam, a rabló először a postán lévő telefonfülkébe lőtt bele.

Berki Kálmán, foglalkozás nélküli, 30 éves másodrendű vádlott, valamint Jan Stratilek, műszerész, 27 éves csehszlovák állampolgár, elsőrendű vádlott. Szabad Föld, 1978. február 19.
Berki Kálmán, foglalkozás nélküli, 30 éves másodrendű vádlott, valamint Jan Stratilek, műszerész, 27 éves csehszlovák állampolgár, elsőrendű vádlott. Szabad Föld, 1978. február 19.
Fotó: Arcanum

Egyből tudta, hogy amit hall, az fegyverlövés?

Persze, azt egyből tudtam. De először nem tudtam, mi történhetett. Aztán hallottam egy másik lövést, majd azt, hogy a posta előtt álló járókelők kiabálják: "Rablás, rablás!". Csőre töltöttem a fegyverem, odarohantam. Ekkor a postáról kirohant egy srác, és beugrott egy Skodába. A Skoda eleve gyanús volt, mert a posta előtt, a járdánál parkolt, ott nem szoktak parkolni autóval. Szóval a srác beugrott a kocsiba, én pedig rálőttem az autóra.

Hányszor lőtt?

Négyszer. Többet nem tudtam, mert a kocsi elfordult jobbra, az Üllői útra. 

Mi volt a járókelők reakciója? Pánikba estek az emberek?

Inkább lemerevedtek és nem értették, hogy én hogyan kerülök oda fegyverrel a kezemben. Akkor mi a ruha alatt rejtve hordtuk a fegyvert, rendkívüli látvány lehetett az, hogy az utcán lövöldözik valaki. Bár este volt, de sok ember volt az utcán, kicsit kellemetlen volt.

Ekkor már tudta, hogy a lövése talált?

Azt tudtam, hogy a kocsit eltaláltam. Azért is voltam ebben biztos, mert utána a helyszínelésnél nem találtak golyónyomokat, tehát egyértelmű volt, hogy a lövedékek az autóba fúródtak. 

Mi történt ezután?

Kicsit később kiért a rendőrség, lezárták a postát, az utcát. Minket, akik látták a rablást, behajtottak egy közeli lépcsőházba. Akkor még nem úgy viselkedtek a rendőrök, ahogy most. Az volt az érzésem, hogy úgy kezelnek minket, mintha mi lennénk a bűnösök. Olyan stílusban is beszéltek velünk. Hitték is, amit mondtam, meg nem is. Egyből elkérték a papírjaimat, elvették a fegyveremet és a fegyverengedélyemet. Nem kérdezgettek, inkább vallatásnak tűnt, és jöttek a keresztkérdésekkel. De nyugodt voltam. Tíz órán keresztül faggattak minket, el se mehettünk. Aztán jött a katonai ügyész a helyszínre, ő közölte, hogy jogos volt a fegyverhasználat. 

Másnap híre ment a fegyveres rablásnak a sajtóban?

Csak egy kis hír volt, ráadásul az is úgy, hogy rablási kísérlet zajlott.

Eltitkolták az esetet a közvélemény elől. Miközben több mint 150 ezer forintot raboltak.

Akkoriban ez hatalmas pénz volt, házat lehetett venni 30 ezer forintból. Azt a pénzt, amit mi szállítottunk volna el, nem vitte el a rabló, mert az páncélban volt. Azt a pénzt vitte, ami a pénztárban volt elől.

Mikor tudta meg, hogy mi lett azzal az emberrel, akit meglőtt?

Úgy hallottam, hogy miután elfogták, a tököli rabkórházba került vérmérgezéssel. De többet nem tudtam róla.

Szembesítették vele?

Nem. Csak kábé egy évvel később, a bírósági tárgyaláson láttam, amikor elővezették. Akkor láttam először és utoljára. Akkor ott Berki ismerősei fenyegetőztek, hogy még megbánom, amit tettem, de nem vettem komolyan. Nem vagyok félős típus, nem ijedek meg a saját árnyékomból. És hát abban az időben azért még nem volt olyan, mint most, hogy maffia, meg ilyenek.

„Ne fényképezzenek, mert különben elmegyek!’’ Ezeket a szavakat kiabálta a Ferenc körúti postarablás másodrendű vádlottja, a 29 éves Berki Kálmán, amikor kedden reggel tíz társával együtt elővezették a Fővárosi Bíróság nagy tanácstermébe. Népszava, 1978. január 25.
„Ne fényképezzenek, mert különben elmegyek!’’ Ezeket a szavakat kiabálta a Ferenc körúti postarablás másodrendű vádlottja, a 29 éves Berki Kálmán, amikor kedden reggel tíz társával együtt elővezették a Fővárosi Bíróság nagy tanácstermébe. Népszava, 1978. január 25.
Fotó: Arcanum

Azt sem tudja, mi lett vele végül?

Azt tudom, hogy a rabkórházban meghalt, de ezt is csak hallomásból tudom. (A Borsnak nyilatkozott az a férfi, aki később felnevelte Berki gyerekét. Ő azt állítja, Berkinek rákja volt és nem sokkal azután, hogy elítélték, rákban meghalt. Ez valóban így történhet, a rablás előtti időszakban ugyanis Berkit éppen amiatt engedték ki hamarabb a börtönből, mert beteg volt. - a szerk.)

A cseh rablóról sem hallott utána?

Nem, róla sem. 

A rablás után hogyan viszonyultak magához a főnökei a postán?

Már amikor odakerültem 1973-ban, akkor is nagyon normálisak voltak velem, szerettek. Ez később is így volt, de tény, hogy utána még jobban megbecsültek. Ha fizetésemelés volt, igyekeztek több pénzt adni. A közlekedésügyi miniszter is megjutalmazott, volt állófogadás, úgy emlékszem 10 ezer forint jutalmat kaptam. Egy hónapra rá pedig a belügyminisztertől kaptunk a társammal kitüntetést, a közbiztonsági érem aranyfokozatát. 

Milyen gyakran jut eszébe ez a történet?

Nagyon ritkán. 

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)