Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Hiába történt bűncselekmény, a fideszes alpolgármester megússza

2017.11.17. 10:52

Hűtlen kezelés miatt nyomozott a rendőrség egy, a veszprémi alpolgármestert, Némedi Lajost érintő ügyben. Az eljárást még márciusban rendelte el az országos rendőrfőkapitány-helyettes, de nem a veszprémi, hanem a Somogy megyei rendőrséget bízta meg a nyomozással, merthogy a veszprémiek esetében esetleg fennállna az elfogultság. Mindezt azután, hogy a veszprémi közgyűlés DK-s képviselője, Katanics Sándor feljelentést tett. 

Az ügy lényege, hogy még 2010 nyarán a városvezetés egy magáncégnek eladott egy önkormányzati ingatlant, de azzal a kikötéssel, hogy miután azt felújította, egy éven belül közösségi célra kell használni. A cég azonban nem teljesítette határidőre a kötelezettségét. Ennek ellenére

Némedi Lajos fideszes alpolgármester javaslatára az illetékes bizottság 2011-ben mentesítette a céget a kötbérfizetés alól.

Nem mellékes körülmény, hogy korábban Némedi üzletfele, megrendelője volt ennek a cégnek. Katanics a feljelentésében azt írta, hogy Némedi megtévesztette a bizottság tagjait, mert „nem helytálló indokkal” kérte a kötbér elengedését, ezzel pedig kárt okozott a városnak.

Némedi akkor arra hivatkozott, hogy a cég önhibáján kívül nem tudta befejezni a munkát, ezért az alpolgármester kérte, erre tekintettel hadd ne kelljen kötbért fizetnie. Az alpolgármester arra hivatkozott, hogy csúszott a szükséges településszerkezeti terv elfogadása, ezért nem tudta a cég időben befejezni a munkát. Csakhogy ez nem volt igaz A településszerkezeti tervet a közgyűlés már azelőtt elfogadta, hogy az adásvételi szerződést megkötötték.

Ugyanez a cég dolgozott az alpolgármester házában

És miután kiderült, hogy Némedi Lajos saját házában is ez a cég végzett különféle házátalakítási munkálatokat 2011-ben és 2012-ben, Katanics azonnali vizsgálatot követelt.

Akkoriban kerestük Némedit, hogy nyilatkozzon az ügyben, de ettől elzárkózott. És bár Veszprémben mindenki tudta, hogy folyik egy büntetőeljárás, amiben érintett, hiába kérdezte erről például Kész Zoltán független képviselő, az alpolgármester nem reagált, csak a Fidesz veszprémi csoportja. A fideszesek ezt tagadták.

A rendőrség nyomozott és lényegében ugyanarra jutott, mint a feljelentő. Eszerint bűncselekmény történt, közel 10 millió forint kár érte az önkormányzatot. Ez jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés – ez az Index birtokába került, nyomozást megszüntető határozatból derül ki. 

Tehát a rendőrség is arra jutott, hogy bűncselekmény történt, mégsem nyomoznak tovább.

Hogy miért nem? Ez is kiderül a nyomozást megszüntető határozatból. Ennek a bűncselekménynek az elévülése ugyanis öt év, márpedig az 2016 októberében lejárt. 

Némedi Lajos volt az, akit 2015-ben a veszprémi időközi választáson elvert a baloldal jelöltje, Kész Zoltán, ezzel pedig oda lett a kormánypártok kétharmados többsége az Országgyűlésben.

Kibeszélheted a cikket az Index Facebook-oldalán!