Szijjártó mellett Gyurcsány is körbetelefonálja az országot

2017.11.20. 13:57

A Demokratikus Koalíció (DK) telefonos kampánnyal hívja a fel figyelmet aláírásgyűjtő akciójára, amelynek lényege, hogy ne szavazhasson, aki soha nem élt Magyarországon, így nem viseli szavazata következményeit, írja az MTI Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke hétfői sajtótájékoztatója alapján.

Három hete indította el aláírásgyűjtő akcióját a DK, azóta a petíciót csak az interneten több mint 100 ezren írták alá, és beszámolók szerint a DK utcai aláírásgyűjtő pultjai előtt is "hosszú sorok kígyóznak", így reményeik szerint itt is sok-sok ezer aláírás gyűlik össze, mondta Molnár, aki szerint látszik, hogy ez az ügy érdekli a magyar embereket és bántja az igazságérzetüket.

Ezért a DK az akció újabb szakaszát indította el, így hétfőtől telefonos kampányban hívják fel a kezdeményezésre azok figyelmét, aki sem az interneten nem találkoztak ezzel, sem az utcán nem futottak bele aláírásgyűjtő aktivistákba. A telefonos kampányban Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ad tájékoztatást az akció lényegéről, és arról, hogyan lehet csatlakozni a kezdeményezéshez.

Molnár Csaba közlése szerint a kampánnyal egy erre szakosodott céget bíztak meg, amely a következő két hétben minden jogszabály betartásával a vonalas készülékkel bíró magyar állampolgárokat fogja felhívni. Molnár szerint a DK akciója sikeres, és azt mutatja, hogy komoly ellenállásba ütközik Orbán Viktor azon terve, hogy súlyos milliárdokból határon túlról próbál szavazatokat vásárolni magának.