Attól még lehet valaki ártatlan, hogy bilincsben viszik a bíróságra

2017.11.22. 16:48

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem volt alkotmánysértő, amikor a jogerős ítélet előtt olyan fotókat publikáltak Hunvald György korábbi szocialista polgármesterről, amelyeken bilincsben vezették a bíróság épületében. 

Hunvald György, korábbi VII. kerületi polgármester és több társával szemben az ügyészség korábban vádat emelt különböző bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt. A lefolytatott büntetőeljárásokról szóló tudósításokban szereplő fotókon kitakarás nélkül látszik, amint Hunvaldot vezetőszáron és bilincsben vezetik a bíróság folyosóján. 

Hunvald később keresetet nyújtott be, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a fotókat közlő internetes oldalak az engedélye nélkül készített felvételek felhasználásával megsértették a képmása védelméhez fűződő személyiségi jogát – olvasható az Alkotmánybíróság közleményében. 

A Kúria ítéletében megállapította:

a közérdeklődésre számot tartó eseményről való tudósítás joga elsőbbséget élvez az indítványozó képmás védelméhez fűződő jogához képest.

Hunvald alkotmányjogi panaszt nyújtott be az AB-hez, és kérte, semmisítsék meg a Kúria ítéletét. Álláspontja szerint a képi illusztráció őt a jogerős ítélet meghozatala előtt bilincsben, vezetőszíjon vezetve mutatja be, ezzel azt a látszatot keltette, hogy bűnös.

Az Alkotmánybíróság elutasította Hunvald panaszát. Érvelésük szerint a társadalom széles rétegét érintő büntető ügyről szóló tájékoztatás a sajtószabadság körébe tartozik. A büntetőeljárás során alkalmazott kényszerintézkedések pedig nem sértették Hunvald ártatlanságának vélelmét. Kiemelték, hogy ebben az ügyben a korábbi szocialista polgármester előzetes letartóztatása köztudomású tény volt. 

Tavaly tavaszi cikkünkben írtunk arról, hogy az egykori MSZP-s erzsébetvárosi polgármester ellen két jogerős ítélet született:

  • 2014. július 1-jén a Kúria jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte két rendbeli hivatali visszaélés miatt az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében.
  • 2015. április 24-én a Szegedi Ítélőtábla jogerősen két és fél év börtönt rótt ki rá hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt, amelyek mögött nem volt valódi teljesítés. A Szegedi Ítélőtáblán született utóbbi ítéletet a Kúria május 2-án formai okokból hatályon kívül helyezte. 

Ezekről részletesebben ebben a cikkünkben írtunk.