Fel akarta nevelni a 11 éves gyereket a "gyerekrabló" békési tanár

2017.11.22. 18:25 Módosítva: 2017.11.23. 08:46

A Blikk.hu szerint a Liszt Ferenc repülőtéren elfogott 32 éves békési tanár, Sz. Zoltán azt mondta, hogy ő szerette volna felnevelni azt a 11 éves gyereket, akivel együtt utazott volna Angliába a szülők tudta nélkül.

A férfi Afrikából rendelt hamis iratokkal, a fiú kinézetét alaposan megváltoztatva indult útnak a gyerekkel. A Zsaru magazin szerint a plasztikkártya anyaga vastagabb volt, mint a valódi okmányoké, a színe sem stimmelt, és rossz­ helyen voltak a biztonsági jegyek. A jobb felső sarokban lévő matrica helyett egy nyomtatott kép volt, írja a lap.

A tanár azt mondta a repülőtéren, hogy Varga Zoltánnak hív­ják, a fiú pedig az unokaöccse. Azt mondta, hogy az igazolványokat az okmányirodában kapta ideiglenesen, mert a korábbiak érvényességi ideje lejárt – mondta a lapnak Rostás Attila őrnagy.

Azt is mondta, hogy 200 eurót,­ körülbelül 60 ezer forintot kértek el tőle az átmeneti okmányokért. Aztán amikor felfedte valódi kilétét, és bevallotta a tettét, kiderült, 1200 eurót fizetett értük.

A férfit 1 év 8 hónap felfüggesztettre ítélték reptéri akciója miatt, de ezután a békési rendőrök újra őrizetbe vették, és kiskorú veszélyeztetése miatt egy másik eljárás is indult ellene.

A fiút pszichiátriai megfigyelés alatt tartják. Ő a szülőkre haragszik.

Az RTL Híradónak a szülők azt mondták, nagyon megviselte őket a történet, és a tanár bár körülrajongta a fiút, nem gyanakodtak arra, hogy többről lenne szó, mint tanár-diák viszonyról. Az is kiderült, hogy a békési Gál Ferenc egyházi iskolához tartozó iskolából nemcsak a tanárt, hanem azt az igazgatót is kirúgták, aki engedte azután is tovább dolgozni a tanárt, hogy értesült a rendőrség gyanújáról.