Ügyészség: Folytatni kell a nyomozást az iskola pénzét lenyúló tanár ügyében

2017.11.23. 10:44 Módosítva: 2017.11.23. 10:45

A Fővárosi Főügyészség hivatalból felülvizsgálta a rendőrség döntését, és a nyomozás folytatását rendelte el annak az V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnáziumban dolgozó napközis tanárnak az ügyében, aki eltüntette az iskola alapítványi pénzét.

Mint mi is megírtuk pár napja, a rendőrség lezárta a nyomozást, mivel szerintük a pénzt a tanár nem sikkasztotta el, csak hazavitte. Indoklásuk szerint a férfi a pénz csak egy kisebb részét használta fel saját célra, és utólag azt visszafizette.

A főügyészség szerint azonban ez nem teljesen igaz. A tanár 2016 májusa és 2017 márciusa között mintegy 4 millió forint alapítványi pénzzel a sajátjaként rendelkezett, a nyomozás megindítását követően 2017 májusában ebből 3,8 millió forintot visszafizetett az alapítványnak - tehát még 200 ezer forinttal tartozik.

A főügyészség közleményében azt írja, hogy a nyomozás megszüntetésére idő előtt került sor, a bűncselekmény gyanúja továbbra is fennáll, és vannak még olyan nyomozási cselekmények, amelyeket a tényállás teljes körű tisztázása, valamint a megalapozott döntés érdekében el kell végezni. Erre tekintettel

az V. és XIII. kerületi ügyészség a megszüntető határozatot hivatalból hatályon kívül helyezte és a nyomozás folytatását rendelte el. Az eljárásban korábban kihallgatott férfi az ügynek továbbra is gyanúsítottja.

Az ügyet először megíró Hvg.hu szerint a tanár a Fidesz–KDNP delegáltja volt a kerületi önkormányzatnál, de októberben váratlanul, személyes okokra hivatkozva lemondott.