Koronavírus adatok

2021. nov. 26.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Virgil
1 °C
5 °C

Dobrev Klára nyilvánosságra hozta a kihallgatása jegyzőkönyvét

2017.11.25. 20:53

Ahogy mi is megírtuk, pénteken kihallgatták Dobrev Klárát, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök feleségét a Czeglédy Csaba ügyvéd elleni büntetőügyben. Dobrev szombaton egy Facebook-bejegyzésben nyilvánosságra hozta a kihallgatás jegyzőkönyvét.

A kihallgatást végző nyomozó a Czeglédy Csabának adott kölcsönök körülményeiről kérdezett, de Dobrev szerint semmi olyasmit, amit a hatóság a rendelkezésére álló iratokból már ne tudhatott volna. A jegyzőkönyv tanúsága szerint újra elmondta többek között, hogy háromszor adtak kölcsönt Czeglédynek, mindig az ügyvéd cége, a Humán Operátor Zrt. likviditási problémái miatt, alkalmanként 60-90 millió forintot. A kölcsön feltételeiről, a visszafizetések módjáról is beszélt.

A kérdések megválaszolása előtt Dobrev jegyzőkönyvbe mondta azt is, hogy az eljárást politikai motiváltságúnak tartja: "Önmagában az, hogy a Fideszes többségű Országgyűlés határozatban dönt egy ember bűnösségéről, a jogállam megcsúfolása. Az, hogy a eljáró hatóságok, a NAV, a felügyeletet gyakorló ügyészég az eljárás során folyamatosan szivárogtat a kormánypárti sajtónak, az baj, az, hogy az idézésről a kormánypárti sajtó hamarabb szerez tudomást, mint én magam, az nagy baj. Az pedig, hogy ezek után sem a nyomozó hatóság, sem az ügyészség szolgálati titoksértés címen még csak vizsgálatot sem indít, az bűn" – mondta a jegyzőkönyv tanúsága szerint.

Czeglédy Csaba őrizetbe vételéről és az ügy részleteiről ebben a cikkben írtunk bővebben.