Nem lett elég aláírás, bukott a háromnapos karácsony

DMOHA20151220042
2017.11.28. 16:47 Módosítva: 2017.11.28. 17:12

Habár az NVB júniusban hitelesítette a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazási kezdeményezést, augusztusban pedig egy felülvizsgálati kérelem elutasítása után az aláírásgyűjtés is megkezdődhetett, egyelőre mégsem lesz háromnapos a karácsony, Bíró Zoltán kezdeményezése ugyanis a november 28-ai határidőig csak 66,5 ezer aláírást gyűjtött össze – írja az MTI.

Egyetért-e Ön azzal, hogy december huszonnegyedike munkaszüneti nap legyen?

– szólt a kérdés, amivel azonban a törvényhozásnak nem lesz feladata, ugyanis legalább százezer aláírásra lett volna szükség ahhoz, hogy a parlament egyáltalán mérlegelje, hogy elrendeli-e a népszavazást.

Bíró Zoltán ugyanakkor közleményében kitért arra, bízik abban, hogy mégis figyelmükbe veszik majd az emberek akaratát, hiszen elmondása szerint egy korábbi közvélemény-kutatás alapján a választók 96 százaléka egyetért azzal, hogy december 24-e legyen munkaszünet.

A kevés aláírás és a rendkívül magas szám közötti ellentétet is feloldotta, mint mondta, a sikertelenség oka a jogszabályi környezetben keresendő. A népszavazási törvény szerint az aláírásgyűjtő íveket az NVI bocsátja a kezdeményező rendelkezésére, akinek azokkal el kell számolnia, és minden hiányzó ív után ezer forint bírságot kell fizetnie. Szerinte ez sokakat elriasztott attól, hogy közreműködjenek, mert nem akartak anyagi felelősséget vállalni.

Hozzátette azt is, ő maga 176 ívvel nem tudott elszámolni, amiért 176 ezer forintos bírságot fog kapni, ez ellen azonban alkotmányjogi panaszt nyújt majd be, szerinte ugyanis a jelenlegi szabályozás szükségtelenül és aránytalanul korlátozza alkotmányos alapjogát, a népszavazáshoz való jog gyakorlását.

A körülmények ellenére azért voltak, akik részt vettek a gyűjtésben, a 

  • Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Vasas Szakszervezetek 34 ezer,
  • az MSZP csaknem 27 ezer,
  • a Párbeszéd pedig több mint kétezer aláírást gyűjtött.

(Borítókép: Érdeklődők az adventi vásáron Óbudán a Fő téren 2015. december 20-án. - fotó: Mohai Balázs / MTI)