Gedeon, Johanna
2 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Bosszút álltak a Lázár miatt dühöngő tanáron

2017.11.28. 10:57
Vári Anikót azért nem vették fel a makói szakgimnáziumba tanárnak, mert egy Facebook-posztban nem értett egyet Lázár Jánosnak azzal a kijelentésével, hogy a PISA-eredmények a tanárok lelkén száradnak. Korábban az igazgató biztosra ígérte a tanárnőnek, hogy felveszik, de aztán váratlanul meggondolta magát. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság egyértelmű jogsértést állapított meg, az iskola azóta az EBH-t perli.

Vári Anikó és férje 10 évvel ezelőtt kezdett el tanítani a makói Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskolában. Anikó 2014-ig tanított az iskolában mezőgazdaságot, közgazdaságtant, vállalkozást és marketinget, de aztán elment Budapestre dolgozni. Mikor 2016-ban úgy döntött, hogy mégis visszatérne, jelentkezett az iskolába, ahol már a vezetőség és a tantestület is jól ismerte. Az iskola igazgatója biztosra mondta, hogy felveszik, hiszen éppen akkor volt megüresedés. Vári Anikó meg is pályázta az állást, de még aznap megosztott egy Facebook-bejegyzést arról, hogy Lázár János szerint a rossz PISA-eredmények a tanárok hibája. Két nappal később pedig az igazgató a férjén keresztül megüzente, hogy a poszt miatt nem veszik fel. Azóta természetesen más az iskola sztorija az esetről.

Vári Anikó az ügyet kiváltó Facebook-posztját mutatja otthonában (a poszt szövege a cikk vonatkozó részében később olvasható)
Vári Anikó az ügyet kiváltó Facebook-posztját mutatja otthonában (a poszt szövege a cikk vonatkozó részében később olvasható)
Fotó: Dimény András / Képszerkesztőség

Vári Anikóval Maroslelén az otthonában találkoztunk, ami tele volt két kisgyerekének rajzaival. A férje és ő is okleveles agrármérnök, de később mindketten megszerezték a tanári végzettséget is. 2007-ben Mosonmagyaróvárról költöztek ide, és mindketten állást kaptak a makói mezőgazdasági gimnáziumban. Évek óta ismerik az igazgatót és az ott dolgozó tanári testületet, Anikó férje vezetőségi tag volt a nyár végéig, most szaktanár, Anikó maga pedig rengeteg projektet, pályázatot csinált korábban az igazgatóval együtt.

Amikor a nő visszatért Budapestről még csak a férje említette meg az igazgatónak, hogy visszajönne dolgozni. Az igazgató azt mondta, hogy valószínűleg csak részmunkára fogja tudni felvenni, de később nem így alakult. Az a tanár, akit korábban Anikó helyére vettek fel, otthagyta az iskolát, ezért az intézmény egy álláskereső hirdetést rakott fel a kozigallas.gov.hu-ra. Ebben az álláshirdetésben feltételként kötötték ki a főiskolai szakirányú végzettséget, a mérnöktanári végzettséget és azt, hogy a jelentkező teljes állást vállaljon.

Anikónak eredetileg az volt a terve, hogy a gyerekek miatt csak részmunkaidőt vállal el, de végül arra jutott, hogy a teljes állás is megfelel neki, hiszen egy pedagógus állás elég rugalmas tud lenni. "Minden szükséges feltétel megvolt, hogy elnyerjem az állást, emellett nyilván ismert az igazgató, ismertek a kollégák, ismertem az iskolát, nem tévedek el a folyóson. Tehát számos olyan előnyt tudhattam magaménak, ami egy teljesen új kollégának nincs” – mondja.

Bár már korábban is volt szó arról, hogy visszaveszik, az igazgató azt javasolta, hogy mindenképpen adja be a pályázatát, mert csak így tudják felvenni. Rajta kívül akkor még egy ember jelentkezett, de neki nem volt meg a szükséges képesítése. A nőnek éppen ekkor tett egy cég egy ajánlatot, hogy menjen hozzájuk pályázatíróként dolgozni. Anikó inkább tanítani szeretett volna, de hogy ne essen a két szék közé, írt egy levelet az iskola igazgatójának, amiben arra kérte, hogy mondja meg, mennyi esély van arra, hogy őt veszik fel, mert akkor visszautasítja a cég ajánlatát.

Az igazgató azt írta neki, hogy szerinte vagy 70 százalékban, vagy részmunkaidőben tudják felvenni (noha az álláshirdetésben teljes munkaidőről volt szó), de a levél lényege az volt, hogy biztosan őt választják. A munkaidő mennyiségén még maga az igazgató is vacillállt. Anikó beadta a pályázatát december 9-én, egy pénteki napon, és még ugyanaz a napon a következőt posztolta a Facebookjára:

Vasárnap Anikó férje megkapta a szokásos vezetői emailt, amiben az igazgató összefoglalta, hogy mi várható januártól. Ebben három lehetséges variációt tüntetett fel, de mindegyikben az szerepelt, hogy Anikót ilyen vagy olyan óraszámban felveszik. Sőt, a levél végére konklúzióként is odaírta, hogy azt javasolja, hogy Vári Anikót vegyék fel 70 százalékos óraszámban. Ezt az emailt Anikó nem láthatta, hiszen ez az iskola belső levelezése volt, de a férje később megmutatta neki, hogy mennyire biztosnak tűnt, hogy fel fogják venni. Anikó ezt mesélte:

Kedden reggel hívott a férjem, hogy már megint mit posztoltál, mert behívatott az igazgató az irodájába, és közölte, hogy a posztod miatt nem fog felvenni, mert neki erre nincs szüksége. Teljes hidegzuhany volt, leforrázva éreztem magam, hogy ilyen nincs, ez biztos csak egy vicc vagy félreértés

Anikó már korábban is kapott bíráló megjegyzéseket az igazgatótól a Facebook-posztjaira, túlzottan bátornak tartotta, amiért mer politikai véleményt nyilvánítani a profilján. Mivel a nő úgy érezte, hogy az igazgatót zavarják ezek a posztok, letörölte az ismerősei közül. Mindez több évvel ezelőtt volt, de most mégis visszaköszönt. Miután a férje felhívta a hírrel, írt egy emailt az igazgatónak, hogy igaz-e, amit a férje állít, de erre a levélre a mai napig nem kapott választ.

A férj még a hatóság vizsgálata előtt rájött, hogy az igazgatóhelyettes láthatta a posztot és mutathatta meg az igazgatónak. A férfi jelezte az igazgatónak, hogy nem tud együttdolgozni az igazgatóhelyettessel, mert szerinte gyomorforgató, amit tett. Ekkor az igazgató egy kicsit megváltoztatta a történetet, miszerint nem az igazgatóhelyettes figyelmeztette, hanem a minisztériumból kapott felszólítást, hogy ne vegyék fel a nőt.

„Ez azért hihetetlen, mert a minisztérium gyakorlatilag azt is ellenőrzi, hogy hány WC papírt vesz az iskola, de ezekbe a dolgokba nem szól bele. A felvételre kerülő kollégák anyagait soha nem kérte be a minisztérium” – mondja Anikó.

Anikó sokáig tépelődött, hogy mit tegyen, de végül úgy döntött, hogy ezt nem hagyhatja annyiban, ezért a TASZ-hoz, majd velük együtt az Egyenlő Bánásmód Hatóságához fordult. A hatósági vizsgálat megerősítette a férj gyanúját, hogy az igazgatóhelyettes volt az, aki látta a Facebook-posztot, és mutatta meg az igazgatónak, és befolyásolta abban a döntésben, hogy felvegyék-e Anikót vagy sem.

Ahogy megkezdődött a vizsgálat, az iskola új álláspontra helyezkedett, és bár korábban az igazgató hiába mondta meg Anikó férjének, hogy a poszt miatt nem veszik fel, már mást állítottak. Az ő verziójuk szerint azért nem vették fel a nőt, mert korábban jelezte nekik, hogy csak részmunkaidőt tud vállalni, de mivel ez egy teljes állású hirdetés volt, meg sem nézték a pályázatát. Anikó azt mondja, hogy ez nem igaz, hiszen neki kezdettől fogva mindegy volt, hogy milyen formában veszik fel, ráadásul ő az álláshirdetésre jelentkezett, tehát tisztában volt a feltételekkel.

Az állás feltételeit egyébként az a tanár sem teljesítette, akit végül felvettek Anikó helyett, mert nem volt meg a képesítése.

A hatóság megállapította, hogy életszerűtlen, amit az igazgató állít, kimondták, hogy jogsértés történt. Az iskola ezért perelni kezdte az EBH-t, amelynek januárban lesz a tárgyalása.

Az iskola azzal próbál fogást találni Anikó történetén, hogy nem az eredeti posztot vette az EBH figyelembe. Ugyanis a poszt első verziójában volt egy plusz mondat a lincselésről, amit Anikó is meredeknek érzett, ezért pár órával a közzététel után kitörölte. Az igazgatóhelyettes, aki észrevette a posztot, lementette print screenben, és most ezzel próbálnak érvelni, miközben állítják, hogy de egyébként nem ezért utasították el Vári Anikó jelentkezését.

Anikó férje most egy rendkívül rossz légkörben dolgozik az iskolában, a hatósági vizsgálat óta pedig nem hívják meg a vezetői értekezletekre. Ez a történet pedig azért különösen szomorú, mert az igazgató korábban erősebb szakmai viszonyt ápolt mindkettőjükkel, mint bármelyik másik kollégájukkal.

„Az az igazság, ha ő válaszol az emailemre vagy felhívott volna, akkor ez az egész lehet, hogy másképp alakul” – mondja Anikó.

Az ügyben megkerestük az iskolát is, de a cikk megjelenéséig nem kaptunk választ.