Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

A csempész, a kém és egy gyilkosság

2
2017.11.30. 07:25
  • A nyolcvanas években egy magyar csempész, akit NATO-ellenes akcióra akart felhasználni a titkosszolgálat, megzsarolta a hírszerzést: egymillió belga frankot kért a hallgatásáért cserébe. 
  • A csempészről és a zsarolási akcióról szóló állambiztonsági jelentések 2014-ig szigorúan titkosak voltak.
  • Bár a titkosítás alól feloldott dokumentumok másolatait anonimizálták, sikerült beazonosítanom az ügy főszereplőjét, a csempészt.
  • A szálak ezután egy olyan gyilkossági ügyhöz vezettek, ami miatt valóra vált az, amitől a titkosszolgálat rettegett. 

Alaposan át kellett gondolnia a titkosszolgálatnál dolgozó Kocsis Kálmán őrnagynak és munkatársainak, hogy milyen lépéseket tegyenek, miután megtudták, hogy „Videós” fedőnevű ügynökük 1985. május 6-án a ferihegyi repülőtéren bajba került. A vámosok húszezer nyugatnémet márkát találtak nála, a pénz eredetét nem tudta igazolni. Ráadásul már az első kihallgatásán bevallotta, hogy a hírszerzés ügynöke, és nem először csinál ilyet, csempészként az előző két évben másfél millió forintot keresett (1983-ban a magyar átlagfizetés bruttó 4800 forint volt). Ezek után egyértelmű volt, hogy ha emiatt büntetőeljárás indul ellene, nem ússza meg a börtönt.

Akkoriban a titkosszolgálatnak lehetősége volt állambiztonsági érdekre hivatkozva beavatkozni az eljárásba. Elérték, hogy a vámhivatal ne regisztrálja az ügyet, de dönteniük kellett, mit lépjenek. Kocsis úgy vélte, ha büntetőeljárás indulna a csempész ellen, azt csak a legmagasabb ügyészi szinten tudnák befolyásolni.  

A hírszerzők attól féltek, ha eljárás indul a Belgiumban élő, de magyar állampolgárságú ügynökük ellen, akkor legkésőbb a bírósági tárgyaláson elárulhatja, milyen körülmények között szervezték be, és milyen NATO-ellenes feladatokkal bízta meg az állambiztonság. Mivel „Videós” már az első kihallgatásán elárulta a vámosoknak, hogy ő az állambiztonság ügynöke, borítékolható volt: nem tud titkot tartani. A hírszerzésnél úgy döntöttek, a legjobb lesz, ha megszabadulnak tőle.

Elintézték, hogy azonnal elhagyhassa az országot anélkül, hogy eljárás indulna ellene, de értésére adták, hogy a jövőben hallani sem akarnak róla. És persze figyelmeztették: hallgasson mindarról, amiről az elmúlt két évben tudomást szerzett. „Videós” ekkor megígérte, hallgatni fog. Az elkobzott márkáját nem adták neki vissza, és hogy ne legyen nyoma az eljárásnak, a pénzt a vámparancsnok helyettesének páncélszekrényében helyezték el, ideiglenesen.

Egy idegenbe szakadt hazánkfia

A hírszerzésnél örültek, hogy végre megszabadultak a csempésztől, noha „Videós” ügynöki karrierje két évvel korábban még ígéretesnek indult. A Dunaújvárosban született, szakmunkás végzettségű férfi ekkor már nyolc éve élt Belgiumban és két éve volt a Belügyminisztérium alá tartozó és a polgári hírszerzést végző III/I Csoportfőnökség hálózati ügynöke. Előéletéről keveset tudni. Anyja a dunaújvárosi Vasműben dolgozott, viszonylag jól keresett, apja 1956-ban elhagyta az országot. Noha anyja újra férjhez ment, „Videós” mostohaapja gyűlölte a családot. „Videósnak”, akit az egyik róla írt jelentésben alacsony műveltségű, de gyors észjárású férfiként jellemeztek, sosem volt komoly, állandó munkája, lébecolt. Nyaranként a Balatonon gitározott, ezzel kereste a pénzt.

1974-ben is a tónál zenélgetett, amikor megismerkedett azzal belga lánnyal, akivel három évvel később összeházasodtak. Házastársként ezután legálisan telepedhetett le Belgiumban, úgynevezett „konzuli” útlevelével – ilyen útiokmányt kaptak a külföldön élő magyar állampolgárok – pedig szabadon utazhatott Brüsszel és Budapest között. Odakint először autómosóként dolgozott, majd egy olyan szállítmányozási cégnél kapott munkát, amelyiknek a vezetője az olasz maffiával állt kapcsolatban. Nem tudni, hogy ebben az időszakban-e, de „Videós” is bekerült a belga alvilágba, és ismertséget kötött a kint tevékenykedő magyar bűnözőkkel, akik jellemzően hamis útlevéllel léptek le Magyarországról. Köztük voltak betörők, rablók is.  

Idővel a szállítmányozási cég, ahol „Videós” dolgozott, csődbe ment, így a férfinak a 2800 belga frankos munkanélküli segély volt az egyetlen legális jövedelme. Mivel a konzuli útlevéllel szabadon utazhatott Magyarországra, csempészésre adta a fejét. Ezzel akkoriban szép pénzeket lehetett keresni. A hetvenes-nyolcvanas években ugyanis minden olyan termék, amit nyugaton lehetett kapni, de a szocialista országokban nem – legyen az óra, ruha, cigi, műszaki cikk – igencsak kelendő volt az óhazában. Azok közül, akik útlevéllel Nyugat-Európába tudtak menni, sokan csempésztek haza ezt-azt, és persze voltak, akik nagyüzemben űzték az ipart. 

Kereste a kapcsolatot a belüggyel

„Videós” videókazettákra, videómagnókra szakosodott – később innen kapta a fedőnevét. Néhány fuvar után már jól futott a szekér. Megvolt a magyarországi vevőköre, és ismerte azokat a bűnözőket, akik német márkára tudták váltani a csempészárukért kapott forintjait. A férfi úgy gondolta, elég esze van ahhoz, hogy mindebből informátorként is hasznot húzzon, ezért egy idő után megpróbált kapcsolatba lépni a belüggyel.

De szerencsétlenségére az állambiztonság gyorsabb volt nála, mert az apósa miatt fontossá vált. 

„Videós” belga feleségének az édesapja a brüsszeli Eurocontrolnál dolgozott. Ez egy mai napig létező, a légi közlekedés biztonságáért felelős európai szervezet. Az Eurocontrolt a magyar hírszerzés azért tartotta fontosnak, mert ez a szervezet tartotta kézben és koordinálta a nyugat-európai polgári és katonai légi közlekedést, egyebek mellett a repülők mozgását is ellenőrizte. Az intézmény dolgozói bejáratosak voltak a NATO brüsszeli központjába és a katonai szervezethez tartozó különféle objektumokba. A kérdés már csak az volt, az állambiztonság miképpen környékezi meg a piti csempészt. Erre a megfelelő pillanat 1983 telén jött el. Ekkor a határon átutazó „Videóst” nyakon csípték: 300 ezer forint értékben találtak nála videókazettákat és videós műszaki cikkeket.

Az állambiztonság jól időzített, és még a rendőrségi intézkedés legelején kereste meg és ajánlott „segítséget”: ha együttműködik velük, megússza a börtönt. „Videós” azonnal kapott az alkalmon, és nemcsak belement az alkuba, de már az első találkozáson roppant segítőkész volt. Nemcsak a családjáról, apósáról adott ki információkat, de bűnözői kapcsolatait is elárulta, megnevezve mindenkit, akivel a csempészés során üzleti kapcsolatban áll. Azt is elmondta, hogy az üzletből egy-egy út során több ezer dollárnyi nyeresége van. 

Tisztában volt azzal, ha eljárás indul ellene, akkor a 15-20 ezer forint bírság mellett még hónapokra rács mögé is dughatják, erre pedig akár a házassága is rámehet. Bár azt mondta, a családja tudja, mivel foglalkozik, jómódban élő apósa mindig is óvta ettől, ezért lenne kellemetlen számára az eljárás. Ezért vállalta, hogy megpróbálja megtudni apósa munkakörét, beosztását, adatokat szerez az Eurocontrolról. Megígérte, hogy a belga hadseregtől nemrég leszerelt sógora egykori tiszttársairól is gyűjt adatokat.

Már ekkor beszélt arról, hogy Belgiumban ismer egy köztörvényes bűncselekményeket, rablásokat elkövető magyar bűnözőt, aki tudomása szerint betört vagy betöretett a NATO-központ egyik irodájába, ahonnan fontos iratokat hoztak el, ezekért pedig pénzt remélnek.

A nagy reménység

Az állambiztonság tökéletes alanynak tartotta, mivel – ahogy az egyik jelentésből kiderül – „a jövőben rendszeresen Magyarországra kíván látogatni, így módunkban áll majd pályafutását figyelemmel kísérni”. Beszervezték. Ejtették ellene a büntetőeljárást, és megbeszélték, mikor jön újra Magyarországra, amikor titokban tudnak találkozni. 

A hírszerzés nagy reményeket fűzött hozzá, mivel „Videós” ígéretet tett arra is, hogy apósa révén megpróbál elhelyezkedni az Eurocontrolnál. Bár alacsony végzettsége miatt komoly beosztásra nem számíthatott a cégnél, a hírszerzők úgy gondolták, hogy akár a legegyszerűbb munkakörben is hasznát tudják majd venni. Az pedig különösen értékessé tette számukra, hogy belga, holland és hazai alvilági körökről is voltak információi, amiket noszogatás nélkül meg is osztott velük.

Az Eurocontrol épülete Brüsszelben
Az Eurocontrol épülete Brüsszelben
Fotó: Herwig Vergult

Kezdetben úgy tűnt, „Videóssal” jó lóra tettek. Amikor 1984 februárjában újra Magyarországra jött, a Hotel Átriumban találkozott a tartótisztjével, és elmondta, hogy az ismerősénél lévő NATO-iratok az Északi-tengeren és az Atlanti-óceánon tartózkodó hadihajókról tartalmaznak információkat. Azt mondta, hogy a dokumentumokat annak megszerzői először a belga sajtóban akarták közzétenni, de ettől az újságok elálltak, mert a belga rendőrség nagy erőkkel dolgozik az anyagok felkutatásán. Azt ígérte, hogy megpróbálja megszerezni és átadni a hírszerzésnek a dokumentmokat.

Az ügynök arról is beszélt, hogy Belgiumban ismer egy büntetett előéletű magyar férfit, aki korábban illegálisan, hamis útlevéllel hagyta el az országot, de azzal kérkedik, hogy nagyon jó rendőrségi kapcsolata van idehaza: ismer egy magas rangú rendőrt, aki 200-300 ezer forintért hamis útlevelet tud szerezni, amivel gond nélkül át tud menni a határon, ha bajba kerülne.  „Videós” emellett olyan információkat is megosztott a tartótisztjével, amit különféle bűnözői körökről tudott meg. Elmondta, kik valutáznak, kik tudnak beszerezni fegyvereket, és említést tett egy olyan magyar disszidensről is, aki külföldi bűnözőkkel közösen Bécsben akar fegyverrel kirabolni egy ékszerboltot. 

1984 nyarán, amikor „Videós” újból Magyarországon járt, a tartótisztjének arról panaszkodott, hogy Belgiumban élő magyar bűnözők a belga rendőrség kezére akarták juttatni, de ő apósa tanácsára megelőzte őket, és ő maga fordult a rendőrséghez. A belga rendőrök a magyar bűnözők leleplezésében kérték a segítségét, és egy operatív akcióba vonták be, amiben „Videós” főszerepet játszott. Ezután állítása szerint már a belga titkosszolgálat is érdeklődni kezdett utána. A tartótisztjét meglepték ezek a fejlemények, nem volt tőle boldog, és arra utasította ügynökét, hogy a belga rendőrséggel való minden kapcsolatát építse le.

Később az állambiztonság már érezte, hogy nincs minden rendben. „Videós” az egyik találkozón a tartótisztjének elmesélte, hogy rendszeres lőgyakorlaton vesz részt egy brüsszeli rendőrklubban, ami a NATO-központ tőszomszédságában található sportcentrumban van. Azt állította, hogy a klubba egy Tilmann nevű nyomozótiszt ajánlásával került be, de a brüsszeli rendőrfőnök aláírásán múlik, maradhat-e. Azt állította, hogy Tilmann és egy másik rendőr drog- és fegyverkereskedelem felderítésével foglalkoznak, ő pedig információkat szállít nekik. Cserébe a nyomozók fedezik az általa elkövetett bűncselekményeket. Tartótisztje ezt hallva figyelmeztette ügynökét, hogy vigyázzon, mert bekerült a belga bűnügyi rendőrség hálózatába. Utasították, hogy ne mélyítse el kapcsolatait a belga rendőrökkel. Ugyanezen a találkozón az állambiztonság engedélyezte neki, hogy folytathassa a csempészést, így fedezve a költségeit. 

Azt hitték, hasznát veszik a NATO ellen

A hírszerzésnek ekkor már komoly tervei voltak vele, különféle NATO-ellenes akciókra akarták kiképezni. Emiatt – és azért, mert néhányszor ellentmondásba keveredett – pszichológiai elemzésnek vetették alá, elemezték a hangját. A vizsgálatnak érdekes eredménye lett: a szakértő „viszonylag magas” feszültséget mért minden olyan esetben, amikor a belga biztonsági szervek kerültek terítékre. A pszichológus végkövetkeztetése: bár ki lehet képezni, de nem árt vigyázni vele, mert nem lehet kizárni, hogy hazudik vagy manipulál. 

A hírszerzés később részben emiatt sem használta fel komolyabb külföldi akciókra. Bár segítségével sikerült feltérképezni és eljárást indítani olyan magyarországi bűnözők ellen, akik hamis útlevelekkel kereskedtek, a hírszerzés úgy érezte, belátható időn belül „Videós” nem kap munkát az Eurocontrolnál, így nem lehet NATO-ellenes műveletekbe bevonni. Ennél nyomósabb érv volt, hogy úgy érezték, nem őszinte, csak a pénz hajtja, és amúgy sem lenne képes bizonyos feladatok elvégzésére. Kiderült az is, hogy titkot sem tud tartani, Belgiumban például elárulta egy magyar bűnözőnek, hogy a magyar hatóságok megmutatták neki a fényképét. (Ez akkor derült ki, amikor a magyar rendőrségnél ugyanez a férfi telefonon feljelentette őt.)

Egyre sürgetőbbé vált tehát, hogy az állambiztonság megszabaduljon az ügynöktől. A hírszerzés aggódott, hogy a férfi túlságosan benne van a belga alvilág játszmáiban. A tartótiszt nem szerette volna, ha a nem túl rafinált ügynök lebuktatja magát. Azt sem tartották már reálisnak, hogy belátható időn belül megkapja a belga állampolgárságot, márpedig annak hiányában esélye sincs bekerülni az Eurocontrolhoz. 1985 áprilisában ezért azt javasolták a Belügyminisztériumban, hogy alvilági kapcsolatai miatt legyen inkább a rendőrség ügynöke. Ha viszont a rendőrségnek sem kell, zárják ki a hálózatból. A rendőrségnek nem kellett, így már csak idő kérdése volt, mikor szakítja meg vele a kapcsolatot a hírszerzés.

Kidobták, megsértődött

„Videós” sorsát alig egy hónappal később a ferihegyi fiaskója pecsételte meg. Azt a húszezer német márkát, amit a vámosok május 6-án a repülőtéren megtaláltak nála, egy Ford eladásából kereste. Papíron persze „elajándékozta” az autót egy dunaharaszti vevőnek, de valójában mindenki tudta, hogy ez csak színlelt ajándékozás.

Amikor az állambiztonság közbenjárásával eltussolták a ferihegyi devizaügyét, és közölték vele, hogy többet nem utazhat be az országba, csak látszólag fogadta el a döntést. Ezért mihelyst visszatért Belgiumba, vakmerő lépésre szánta rá magát:

megzsarolta az állambiztonságot. 

Először betelefonált a brüsszeli magyar konzulátusra, majd levelet írt, amiben egymilló belga frankot követelt a hallgatásáért cserébe. 

Tisztelt elvtársak. Nagyon sajnálom, hogy ilyen módszerhez kell folyamodnom, de sajnos rá vagyok kényszerítve, mivel kis családom további sorsa, jövője forog kockán

– írta a levélben. Azzal fenyegetőzött, hogy ha nem fizetnek neki, akkor a birtokában lévő dokumentumokat és felvételeket bemutatja a belga sajtónak és a rendőrségnek. Viszont ha megkapja a pénzt, akkor hallgat és a konzuli útlevelét visszaszolgáltatja, a magyar állampolgárságáról pedig lemond.

Néhány nap múlva „Videós” meggondolta magát. Egy újabb, a konzulátusra eljutatott és már békülékenyebb levelében bocsánatot kért az előző levél stílusa miatt, és „csak” a Ferihegyen elkobzott pénzét, valamint a Magyarországon lévő kétmillió forintját, vagy ha azt nem, akkor 50 ezer márkát követelt. Mindezért cserébe egy olyan katalógust ígért, amit állítása szerint a belga rendőrség állított össze a brüsszeli magyar külképviselet tagjairól, valamint az „albán-ügy” dokumentumait, amiről az állambiztonság azt sejtette, hogy az ellopott NATO-dokumentumok lehettek. Időközben „Videós” belga felesége Kádár Jánosnak is írt, kérve, hogy a vámosok adják vissza férje pénzét. Később az exügynök újra levelet írt a Belügyminiszternek, akkor megint 50 ezer márkát kért a hallgatásáért.

Bár az állambiztonság nem akart engedni a zsarolásnak, utólag már nem tudta volna a rendőrség elindítani azt a büntetőeljárást, amit korábban éppen a titkosszolgálat akadályozott meg. A hírszerzésnél azt gondolták, „Videósnak” semmilyen bizonyítéka nincs arról, hogy kapcsolatban volt az állambiztonsággal, ezért állítását nem tudná igazolni a nyilvánosság előtt, és – ahogy azt Kocsis Kálmán őrnagy egy értékelésben leírta – mint

egzisztencia nélküli bűnözőnek, külföldi állampolgárnak a szavai egyébként se nagyon számíthatnak hitelre. 

A hírszerzés ekkor már biztos volt abban, hogy „Videós” a belga rendőrség vagy az elhárítás látókörébe került, ami még inkább indokolttá tette a vele való végleges szakítást. 

Jóllehet Kocsis biztos volt abban, hogy „Videós" akkor sem jelenthetne rájuk veszélyt, ha a nyilvánossághoz fordulna, végül mégis olyan döntés született, ami a kidobott ügynöknek kedvezett. 1985. december végén engedélyezték, hogy

utoljára belépjen az országba, és megkapja az elkobzott pénzét.

Az MSZMP Külügyi Osztálya döntött így, az osztályvezető csak annyit kért, hogy a külügy időben jelezze a belügynek, mikor akar a pénzéért beutazni „Videós”. A férfi viszont óvatosságból a belga feleségét küldte, aki át is vette a pénzt, majd visszautazott Belgiumba.

Aztán „Videós” eltűnt a titkosszolgálat látóköréből. Az állambiztonság utoljára 1986 decemberében hallott egykori ügynökéről, miután a férfi többedmagával egy gyilkossági ügybe keveredett Belgiumban. 

fortepan 99485
Fotó: UVATERV / FORTEPAN

„Videós” nyomában

A „Videós” történetét dokumentáló, a titkosítás alól 2014-ben feloldott állambiztonsági jelentéseket Soós Mihány történész egyik, a hírszerzés NATO-ellenes tevékenységét bemutató tanulmányának mellékletei között találtam. A tanulmányban utalás sem volt arra, ki lehetett „Videós”, hiszen a mellékelt jelentések anonimizált formában kerültek ki a kutatótól. Az egyetlen fogodzkodó az említett gyilkosság volt.

Végül egy apró hiba miatt kerültem közelebb a megoldáshoz. Bár az iratok anonimizáltan kerültek fel a netre, és mindegyik jelentésben következetesen „Videósként” írnak az ügynökről, az egyik dokumentumban szerepelt egy vezetéknév, ami nem volt kitakarva. A szövegkörnyezet alapján a vezetéknévről sejteni lehetett, hogy ez az ügynök neve. Ez alapján már könnyebb volt a belga sajtóarchívumban keresgélni a nyolcvanas években elkövetett emberölési ügyekben, így jutottam el az 1986-os gyilkossági ügy anyagaihoz, amiről a Le Soir belga napilap viszonylag részletesen tudósított. Az ügy egyik gyanúsítottjára, B. Tamásra ráillettek az állambiztonsági jelentésben írtak, a gyilkossági ügy tárgyalása alatt tett tanúvallomásai pedig egyértelművé tették, hogy ő és „Videós” ugyanaz az ember. 

Kevesebb mint egy évvel azután, hogy B. Tamás feleségének az állambiztonság munkatársai visszaadták a férjétől elkobzott húszezer márkát, súlyos bűncselekmény történt Belgiumban. 1986. november 21-én este Leeuw-Saint-Pierre-ben két, rendőröknek öltözött férfi becsöngetett egy tehetős, nyolcvanas éveikben járó házaspár házába. A pár beengedte őket. Miközben a feleség az egyikükkel beszélt, egy harmadik férfi is betoppant, majd a rablók nekiestek a férjnek, Frans Wautersnek, és a 2,5 millió frankot rejtő családi páncélszekrény kódját követelték. Wauters ellenállt, ezért egy bottal elverték, ami miatt az idős férfi műfogsora a torkán akadt, ez okozta a halálát. De a rablás közben Wautersék egyik rokona megzavarta őket, ezért a rablók üres kézzel menekültek el. Később az általuk használt autó rendszáma vezette nyomra a rendőröket.

Az autó egy 41 éves magyar énekes, D. László felesége nevén volt. D. László múltjáról a Népszava egyik 1978 nyarán megjelent cikkéből tudtam meg többet. Eszerint a büntetett előéletű férfi 1976-ban, testvére útlevelével hagyta el az országot Jugoszlávián keresztül, majd telepedett le Belgiumban. 1978-ban illegálisan hazatért, majd egy hamis útlevéllel próbálta kiszöktetni a határon Zircen élő barátnőjét. Lebuktak, börtönre ítélték őket, de szabadulásuk után már Belgiumba költöztek mindketten, össze is házasodtak. 

A Wauters-gyilkosság után D. László és felesége azt vallották a nyomozóknak, hogy a rablásnál használt kocsit korábban ellopták tőlük, ám néhány nap múlva a férfi beismerte a bűncselekményt. Így jutottak el a nyomozók a bűntársaihoz: a portugál tippadó Victor Soareshez, Sz. Simonhoz, F. Ferenchez és a „Videóshoz”, azaz B. Tamáshoz, aki ekkor már belga állampolgár volt. A rablásnál használt rendőregyenruhákat és fegyvereket B. Tamás apósának garázsában találták meg.  

Amikor beszélt, már nem igazán hittek neki

A rablógyilkosságot 1989-ben tárgyalta a bíróság. Az akkor 34 éves B. Tamás védelmét két fiatal,  tehetséges ügyvéd, Martine Van Praet és Didier de Quévy látta el. D. László azzal védekezett, hogy a bűncselekménybe B. Tamás rángatta bele. Az énekes azt vallotta: Magyarországon élő édesanyja haldoklott, szerette volna meglátogatni, de nem kapott vízumot, hogy beutazzon, a 600 ezer frankba kerülő hamis útlevélre pedig nem volt pénze, ezért vett részt a rablásban. 

De az igazán meglepő vallomást B. Tamás tette. Azt állította, hogy a belga rendőrség informátora volt, „tartótisztjének” pedig egy Tilmann nevű nyomozót nevezett meg.

Azt a rendőrt, akinek a neve a magyar állambiztonsági iratokból is visszaköszön.

B. Tamás a bíróságon azt vallotta, Tilmann miatt keveredett bele a rablógyilkosságba, mert a nyomozó bízta meg azzal, hogy figyelje honfitársát, D. Lászlót. B. Tamás azt is mondta, hogy Tilmann előre tudott a betörésről, ugyanis ő szólt neki. Tilmann ezt tagadta, de elismerte, hogy B. Tamás az informátora volt 1984-ben, amikor egy norvég útlevélhamisítási ügybe keveredett, amiben D. László is érintett volt. Sőt, a nyomozó azt is elmondta, hogy D. László is besúgóként segített neki.

Ez volt a pont, ahol valóra vált a magyar hírszerzés rémálma. B. Tamás ugyanis nemcsak a belga rendőrségi kapcsolatáról beszélt, de elárulta azt is, hogy a magyar titkosszolgálat ügynöke volt. Beszámolt arról, hogy ügynökként milyen NATO-ellenes feladatokkal bízták meg, és azt állította, hogy a hírszerzés D. László megfigyelésével is megbízta, mert bűntársa Belgium és más nyugat-európai országok számára „felbecsülhetetlen értékű” dossziét jutatott ki Magyarországról.

Mivel mindezt a bírósági tárgyaláson is elmondta, az információk megjelentek a belga sajtóban. 

Azaz hiába bízott abban a hírszerzés, hogy „Videós” tartja a száját, ha visszakapja a pénzét. Csakhogy az állambiztonsági jelentésekben már nyoma sincs annak, hogy „Videós” köpött. Vagy azért, mert 1989-ben a hírszerzés nem értesült B. Tamás bíróságon tett vallomásáról, vagy azért, mert a kommunista rendszer összeomlásának közeledtével ennek már kevésbé volt jelentősége.

A belga bíróság mindenesetre kétkedve fogadta B. Tamás állítólagos kapcsolatait a magyar hatóságokkal, főleg azután, hogy megkeresésükre a budapesti Interpol jelezte: soha nem hallott a férfiról. Ami persze nem csoda, hiszen éppen az állambiztonsági gondoskodott arról, hogy B. Tamás magyarországi bűncselekményeinek ne maradjon nyoma. A bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy B. Tamás tipikus hazudozó, aki mindenféle legendákat gyárt. Végül rablógyilkosság miatt ő és Sz. Simon 15 év börtönbüntetést, míg D. László öt évet kapott, és néhány évre F. Ferenc és a portugál tippadó is rács mögé került. 

Aztán leomlott a vasfüggöny

„Videós” ügynök példája tökéletesen bemutatja, hogyan működött együtt az állambiztonság köztörvényes bűnözőkkel és milyen alkukat kötött velük, ha a titkosszolgálat érdekei úgy kívánták. Arra, hogy késő hetvenes években a szervezett bűnözés magyarországi kialakulásában az állambiztonság is kivette a részét, egykori nyomozók is utaltak már a kilencvenes években is, de egészen ritka, hogy egy ilyen együttműködés ennyire jól rekonstruálható legyen a korabeli dokumentumok alapján. 

De vajon mi lett az ügy szereplőivel?

Kocsis Kálmán őrnagy, a hírszerzés egykori osztályvezetője, aki intézkedett, hogy „Videós” ferihegyi afférja titokban maradjon, a rendszerváltás után az újjáalakult hírszerző szervezet, az Információs Hivatal vezetője lett. 1996-ban, a Horn-kormány alatt váltották le, miután őt és egyik legfontosabb beosztottját, Földi László korábbi műveleti igazgatót azzal vádolták meg, hogy az orosz maffia magyarországi tevékenysége után nyomozva adatokat gyűjtöttek egy sor MSZP-s politikusról. Ez volt az úgynevezett Nyírfa-ügy. Kocsis később nagykövetként szolgált, 2012-ben halt meg.

Az MSZMP Külügyi Osztályának vezetőjét, aki „Videós” belga feleségének Kádár Jánoshoz írt levelére adott választ továbbította a külügynek, Kovács Lászlónak hívták. Ő a rendszerváltás után az MSZP–SZDSZ-kormány külügyminisztere, később pedig az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa lett, ma a szocialista párt háttérbe szorított figurája.

„Videós” bűntársa, D. László szabadulása után sem hagyta ott az alvilágot. Annyit sikerült róla megtudnom, hogy a kilencvenes évek közepén a Benelux államokba közvetített ki magyar prostituáltakat, legalábbis emiatt gyűlt meg a baja a holland rendőrséggel. 2012-ben, 63 éves korában halt meg Anderlechtben. Özvegye nem reagált a megkeresésemre. A Wauters-gyilkosság többi magyar elkövetőjének, Sz. Simonnak és a F. Ferencnek a későbbi pályafutásáról nem találtam semmilyen információt. 

Nem úgy „Videós” egykori belga ügyvédeiről, akik időközben lenyűgöző karriert futottak be. Didier de Quévy ma Belgium egyik legismertebb sztárügyvédje. 1989-ben, amikor B. Tamást védte, volt egy másik védence is, aki a magyar bűnözőhöz hasonlóan munkanélküli segélyből élő piti gengszter volt: Marc Dutroux. Bár azt nem sikerült kiderítenem, hogy Dutroux, aki évekkel később borzalmas tettei miatt a világ egyik legelvetemültebb sorozatgyilkosaként tett szert világhírnévre, kapcsolatban állt-e B. Tamással vagy a hozzá kötődő magyar bűnözőkkel. Az viszont biztos, hogy Dutroux a nyolcvanas években Magyarországra is értékesített lopott autókat.

B. Tamás másik egykori védője, Martine Van Praet Didier de Quévyhez hasonló, szép karriert tudhat maga mögött. Ő a kétezres évek elején lett országosan ismert, miután elvállalta Dutroux védelmét, amit akkor már Didier de Quévy nem akart elvállalni.

Ügyfelemről többé nem hallottam

– írta válaszlevelében Martine Van Praet, amikor arról érdeklődtem, tud-e valamit B. Tamás sorsáról azután, hogy a magyar származású férfi börtönbe került. B. Tamás (egykori) belga családjáról is csak annyit sikerült kiderítenem, hogy 1989-ben apósa már valószínűleg nem dolgozott az Eurocontrolnál. 

Ha a kalandos életű egykori dunaújvárosi férfi, „Videós” még él, akkor most 62 éves. 

(A magyar nyelvű sajtóarchívumban az Arcanum Digitheca adatbázisának segítségével tudtam keresgélni.  A "Videos"fedőnevű ügynök dossziéja a Történeti Levéltárban található, az ÁBTL - 3.2.1. - BT-2658/1,2 jelzetű dossziéban.  Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)