Hamisan állította, hogy rácsukta a trolivezető a babakocsira az ajtót

2017.11.30. 14:44

Elbukta a pert az az anya, aki márciusban azt állította, hogy a 75-ös troli vezetője rácsukta az ajtót úgy, hogy a babakocsiban ülő öt hónapos gyereke egy idegennel maradt az utcán. A nő azt állította, hogy a sofőr nem volt hajlandó kinyitni az ajtót, csak a következő megállónál állt meg. A nő szerint az ajtócsukáskor a babakocsi is megsérült.

A BKV másnap cáfolta a történteket, mint a kamerafelvételekre hivatkozva leírták, a gyerek a babakocsiban nem idegenekkel maradt a megállóban, hanem egy fiatalabb hölggyel, aki már a felszállás előtt is vele volt, tehát az anyával és a gyermekkel együtt utazott. Miután a troli elindult, a nő nem ment oda a sofőrhöz jelezni a problémát, hanem az első és a második ajtó közötti részen megállt, és más utas sem panaszkodott. Semmilyen verbális agressziót nem tanúsított a sofőr, hiszen nem is panaszkodott neki senki. Továbbá nem rongálódott meg a babakocsi, mivel azt az alacsonypadlós trolikon lévő élvédelmi automatika nem is engedné.

Az ügy a Miskolci Törvényszékre került, ahol a BKV-nak adtak igazat. Az ítélet szerint a nő valótlan tényeket állított, illetve részben valós tényeket hamis színben tüntetett fel. A nőnek egy országos médiában sajnálkozását kell kifejeznie, valamint 500 ezer forint plusz kamatos sérelemdíjat kell fizetnie a BKV-nak.