Az történt, amit megjósoltunk: Lázár államtitokra hivatkozik Soros-ügyben

D  YT20171130004
2017.11.30. 14:08 Módosítva: 2017.11.30. 15:38

A kormány a titkosszolgálatoktól kért információkat Soros György tevékenységével kapcsolatban, de ahogy arról korábban írtuk, valószínűsíthetően semmilyen konkrétumot, ami miatt a milliárdos nemzetbiztonsági kockázatot jelentene, nem kaptak. Korábban azt írtuk, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter valószínűleg a Kormányinfón sem tud majd konkrétumokat mondani, ezért államtitokra fog hivatkozni. A csütörtöki Kormányinfón pontosan ez történt. 

Lázár a Kormányinfón hosszasan fejtegette azt, amit a kormány eddig is kommunikált. Eszerint "egy modern világban" folyamatos befolyásolási kísérletek vannak, Lázár szerint nyilvánvaló dolog, nincs benne újdonság. A kérdés, hogy vajon egy ország hogyan kezeli ezeket a kísérleteket - mondta Lázár. A kormány szerint a legfontosabb a nemzeti szuverenitás, ezért ezeket a kísérleteket két és fél éve próbálja a kabinet "a közjó érdekében" minimalizálni. De a migráció szerinte más minőséget jelent. Amikor egy állam határát ostromolják, az már egy más szint - mondta. Az államhatár védelme már egy nemzetbiztonsági kérdés. A bevándorlás kapcsán Soros "fellépése", véleménye Lázár szerinte "más minőséget jelent". 

Lázár szerint Soros György azon dolgozott, hogy a kormány migrációval kapcsolatos álláspontját meg kell változtatni és ha ez nem megy, akkor a kormányt kell megváltoztatni. Lázár szerint ekkor a kormány egy olyan helyzetbe került, ami miatt meg kell védenie az országot. A miniszter azt mondta, nem ők, hanem Soros kezdte ezt a dolgot, a kormány csak reagált, mert nem akar az országból bevándorló országot csinálni.

Lázár államtitokra hivatkozva ugyanakkor nem árulta el, miért is jelent valójában Soros nemzetbiztonsági kockázatot azon túlmenően, amit eddig is tudtunk. 

Ez azért is érdekes, mert korábban a parlament nemzetbiztonsági bizottságában a titkosszolgálati vezetők az ellenzékieknek azt mondták, a Soros-ügynek nincs nemzetbiztonsági relevanciája. Pintér Sándor belügyminiszter is kitért a kérdés elől, így várható volt, hogy Lázár is államtitokra hivatkozik, amikor ez szóba kerül. 

A 4-es metró körüli mutyik

Lázár beszélt a 4-es metró építésénél felmerült visszaélésekről. Mint mondta, 272 milliárd forint kifizetésénél merül fel korrupció a 4-es metró ügyében, ebből 160 miliárdot lophattak el "SZDSZ-es és szocialista politikusok az OLAF szerint". A miniszter szerint 60-70 milliárdos elmarasztaló ítélet születhet, ezért a költségvetésből ennyi pénzt el kell különíteni.

Beszélt a hatályba lépett településképi törvénnyel kapcsolatban arról, hogy lesz egy rendelet. Utóbbi arról szól majd, hogy ha a magyar állam építkezik, akkor az épülő intézményeknek meg kell felelni a helyi településképi előírásoknak. A kormány minden beruházást eszerint vizsgál majd meg. 

Az egészségügyi béremelésről azt mondta, két év alatt 82,5 milliárd forintot szánt erre a kormány. 2010 óta szerinte fele annyi orvos kér külföldi munkavállalási engedélyt, mint korábban.

A közellátást végző fogorvosok 3 millió forint támogatást kapnak

- erről döntött a kormány. 

Ez 7,6 milliárd forintot jelent összesen. Ezt most megkapják a fogorvosok, és a jövőben a béremeléseket tekintve ezek a fogorvosok "együtt fognak haladni" a háziorvosokkal. 

Kárpátalján a gyerekeknek ingyenes védőoltást biztosítanak - mondta. 

Arról is beszélt, hogy a kormány úgy döntött, megveszi a Bálna épületét a fővárosi önkormányzattól a Magyar Turisztikai Ügynökségnek. Ezen kívül jóváhagyták a győri Xantus János Állatkert átfogó fejlesztését, támogatták Szeged közlekedésfejlesztési koncepcióját, hozzájárultak az új szekszárdi uszoda építésének megkezdéséhez, és döntöttek arról is, hogy 2017-2018-ban 100 milliárd forintos útfelújítási programot hajtanak végre.

A paksi erőmű bővítésével kapcsolatban Lázár kérdésre elmondta: 2018 első felében kezdik meg a munkát, a főbb munkálatok pedig 2018 és 2022 között lesznek. 

Arra, hogy Magyarország megsértette a szabályozást akkor, amikor Andy Vajnát monopolhelyzetbe hozta az onlineszerencsejáték-piacon, Lázár úgy reagált: az államnak szigorúan szabályoznia kell a területet, adót kell fizetnie minden ilyen tevékenységért, az adóelkerülést üldözi a kormány. Egyben odaszúrt a kérdést felvető RTL-es riporteknek, megjegyezve, hogy reméli, az RTL Klub nem támogatja az adóelkerülést.

Lázár még nem tudja, szóljon-e a drága benzin miatt és ha igen, kinek

Lázár János - bár a részleteket nem ismeri - szerint teljesen rendben van, hogy az EMMI nem engedélyezte egy színháztörténésznek, hogy szerepeljen Veiszer Alinda Hír TV-s műsorában. 

A Várkert-bazárnál feltárt hibákról Lázár azt mondta: sikeres a beruházás, de át kell tekinteni a munkálatokat, a kivitelezőt pedig rá kell kényszeríteni a garanciális javítások megtételésére. Lázár egyébként sokallja a feltárt 488 hibát.

A kínai látogatás kapcsán a tibetiek miatt többen tiltakoztak, erre reagáltatták Lázárt. A miniszter azt mondta, nem beszél a politikai kérdésekről, a tárgyalások gazdasági jellegűek voltak. 

Az ATV főmunkatársa szemére vetette  Lázárnak, hogy nem gratulált az ökotársas Móra Veronikának, akit kitüntett a Miniszterelnökség a Norvég Alap zárásakor. Lázár erre azt mondta, nem tekinti Mórát olyan ismerősének, akinek gratulálnia kellene. A résztevők kaptak egy "plecsnit" , Mórát nem lett volna elegáns kihagyni a kitüntetésből - mondta Lázár. 

Lázártól megkérdezték, hogy megnézte-e Hódmezővásárhely környékén a benzinárakat. Kiderült, hogy megnézte, drágának találta, de Tállai Andrástól eltérően nem szólt a Mol-nak és még gondolkozik rajta, mit tegyen. Azt mondta, Tállainak emiatt annyira nekiment a sajtó, hogy ő elbizonytalanodott, melyik útra lépjen. Azaz kinek szóljon, mit tegyen a drága benzinárak miatt. 

Lázár nem tudta megmondani, hogy Orbán szerint ki számít komcsinak

Akinek egy kormánnyal vitája van, az elfogult - ezt mondta Lázár az Index azon kérdésére, hogy miért árt az országnak az, ha Baka András bíró szerint a tao-pénz közpénz. A tao-pénzek nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban Lázár azt mondta: nem hiszi, hogy olyan nagy meglepetések lennének, ha a tao-pénzek nyilvánosságra kerülnének. Szerinte amúgy a tao-pénzeket a támogatott szervezetek könyveléseiben amúgy is fel kell tüntetni, tehát létezik egyfajta nyilvánosság. 

Az kimerítené a következő Kormányinfók időkeretét - válaszolta arra a kérdésünkre, hogy mit érthetett Orbán Viktor a komcsi kifejezés alatt. (A kormányfő szerint a bírói kar fele komcsi). Lázár nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy vannak-e komcsik a kormányban. 

A Nemzeti Nyomozó Iroda döntésének részleteit nem ismerem - válaszolta Lázár arra, hogy a rendőrség szerint Soros György nem tervez bűncselekményt. Aztán újra előjött azzal, hogy az Információs Hivatalt felügyelő miniszterként olyan államtitkok birtokában van, ami szerint Soros nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

(Borítókép: Illyés Tibor / MTI)