Simicska: Orbán hazaáruló

2017.12.01. 23:10

Az RTL Klub teljes terjedelmében közzétette a Simicska Lajossal kedden készített interjút, amelyből részleteket már korábban is közöltek. Az egykor a Fidesz pénztárnokának, de a 2015-ös nagy összeveszés óta egyik főmumusának számító üzletember most beszél először részletesen a szakítás pillanatáról.

Ahogy arról már korábban is beszélt, saját bevallása szerint az verte ki nála a biztosítékot, hogy a 2014-es választások megnyerése után úgy érezte, Orbán Viktor végleg elárulta a korábban mindkettőjük által vallott értékeket, és feladta a közös céljaikat. A hatalom közelében hosszú éveken át óriási pénzekre befolyással bíró oligarcha szerint ezek a közös célok a kommunizmus lebontása és a demokrácia építése voltak.

Amikor szembesülnöm kellett azzal, hogy ő ezt elárulta, akkor én a magam részéről ezt befejeztem

– mondta Simicska.

Visszaemlékezése szerint a választások után kétszer találkoztak, az első alkalom rögtön másnap volt. Ekkor Orbán állítólag "fölvázolta a diktatúrát, amit kiépít", és ismertette, milyen lépéseket tervez a következő ciklusban. 

Én meg néztem rá nagy kerek szemekkel, hogy biztos, hogy normális-e az, aki velem szemben ül

– mondta.

Amint azt korábban már szintén említette, a fordulópont az volt, amikor Orbán az RTL Klub megvételéről kérdezte, és hozzátette, hogy a pénz nem gond, majd megveszi nekik a – Paks 2 építését is elnyerő orosz – Roszatom.

Nekem ez volt az a pont, hogy azt mondtam, na állj, Lajos! Amikor szembe kell nézni azzal, hogy mit is csinálsz te? Én soha nem veszek részt hazaárulásban

– gondolta állítása szerint.

DSC 5960
Fotó: Bődey János / Index

Simicska azt mondta, szerinte Orbán is érezte, hogy ezt nem kellett volna mondania neki: "Ott, amikor kijött a száján a Roszatom, én ránéztem, és ő rájött, hogy hibázott. Hogy ezt a mondatot nekem nem mondhatta volna el. Akkor egy darabig néztük egymást, azt mondtam, hogy végiggondolom az egészet, és üljünk le egy hét múlva. Leültünk egy hét múlva, de mondtam, hogy a véleményem nem változott, ebben én nem tudok részt venni."

És akkor itt closing. Ez így zajlott, szó szerint. A closingot is mondtam, ha jól emlékszem, így angolul.

Simicska az interjúban beszélt egy sor olyan témáról, amelyek már a korábban nyilvánosságra hozott részletekből is kiderültek, vagyis címszavakban arról, hogy szerinte

  • Orbán maffiallamot épít,
  • amiben neki, Simicskának is felelőssége van,
  • amije viszont nincs, az az Orbánt és a Fideszt kellemetlen helyzetbe hozó atombomba,
  • de amúgy se akarna "öngyilkos lenni", vagyis szerinte ha lenne is ilyen titkos információja, nem érné meg nyilvánosságra hoznia,
  • a választást a Jobbik nyeri, akikre ő is szavazni fog, de pénzt nem ad a pártnak,
  • Mészáros Lőrinc meg egy senki, hiába tömik tele pénzzel.

A teljes interjút itt lehet meghallgatni:

(via Hvg.hu)