Emma
9 °C
26 °C

Szél: Fideszes hívogatta a polgármestert, akivel kávéztam

2017.12.04. 12:03
Polgármestereket és közmunkásokat fenyeget a Fidesz, amely erőszakszervezet lett - mondta napirend előtt Szél Bernadett. Az LMP frakcióvezetője válaszként azt kapta: ő Soros támogatottja. Parlamenti hétfő.

A polgármesterek állítólagos megfenyegetéséről alakult ki vita az LMP és a kormány között a parlament hétfői ülésének elején. Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője azért kért szót, hogy az önkormányzati dolgozók alacsony bérére hívja fel a figyelmet.

Szél: A Fidesz fenyegeti a polgármestereket

"Annyira belefeledkeztek Soros György reklámozásába, hogy nem érnek rá a valós problémákkal foglalkozni" - kezdte Szél, aki szerint például az önkormányzatoknál bérproblémák vannak, sztrájksorozatot is hirdettek jövő évre.Az LMP azt javasolja, hogy a kistisztviselői alapilletmény 38 ezerről 60 ezerre emelkedjen.

Az LMP frakcióvezetője emellett beszélt arról a jelenségről is, amelyet vidékjárása közben tapasztalt. Szél azt mondta, sok polgármesterrel találkozott, és döbbenten tapasztalta, hogy az egyik - meg nem nevezett - polgármestert a kávézás közben "a helyi fideszes hívogatta folyamatosan". Szerinte a fideszes amiatt aggódott, hogy mit beszélhet a polgármester az ellenzéki politikussal.

A Fidesz ilyen erőszakszervezet lett,

- mondta Szél, aki szerint a fideszesek egyszerre megfélemlítik a polgármestereket, illetve az közmunkásokat is, akiket "a helyi erős emberek földjére vezényelnek" dolgozni.

Szél persze ellenpontként felmutatta friss szövetségesét, Gémesi György gödöllői polgármestert, aki "pontosan tudja, mi a probléma a rendszerrel". (Épp a hétvégén dőlt el, hogy Gémesi az Új Kezdet nevű párt vezetőjeként befutónak tekinthető, harmadik helyet kap az LMP választási listáján.)

Kormány: Szél Soros támogatottja

A kormány nevében Pogácsás Tibor belügyi államtitkár azzal vágott vissza, hogy nem a kormány, hanem Soros György reklámozza magát, Szél pedig "Soros támogatottja". Szél Bernadett erre bekiabált valamit, feltehetően jelezte, hogy ez a kormány propagandája, hiszen Szél nem kap pénzt Soros Györgytől, de erre Pogácsás megjegyezte, hogy Szél "sosem képes befogni a száját, amikor neki válaszolnak".

Ami Szél állításait illeti, az államtitkár röviden azzal intézte el, hogy a fenyegetés bűncselekmény, vagyis ha Szél polgármesterek vagy közmunkások fenyegetését tapasztalja,

tegyen feljelentést, ezeket a hatóságok kivizsgálják majd.

Azt pedig Pogácsás visszautasította "a magyar polgármesterek nevében", hogy csak az Új Kezdet tagjai tesznek a saját településükért.

Szijjártó migránsozott, az ellenzék értetlenkedett

Még Szél Bernadettet megelőzően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtt azért kért szót, hogy beszámoljon az EU és az Afrikai Unió Elefántcsontparton rendezett múlt heti csúcstalálkozójáról. "Az illegális bevándorlás veszélyei továbbra is velünk maradnak" - összegezte egy mondatban Szijjártó az ott szerzett tapasztalatait. Szijjártó szerint olyan politika kell, amellyel az embereknek helyben kell segíteni, megoldani, "ahol baj van". És persze nem szabad ösztönözni a migrációt.

A migrációs kormányzati panelok kifejtése után az ellenzék is természetesen a saját üzeneteivel jött: 

  • Az MSZP-s Szakács László ezután emlékeztette a minisztert arra, hogy tucatnyi kereskedőházat nyitottak Afrikában, majd be is zárták őket. Ezek nem illeszkednek szerinte az EU politikájába, csak arra jók, hogy "párt embert eltartsanak". 
  • Az LMP-s Hadházy Ákos úgy reagált, hogy a kormány a menekültkrízist nem megoldani, hanem "démonizálni akarja". Szerinte most sem hallottunk megoldási javaslatot, ráadásul a kormány úgy tesz, mintha a migráció lenne Magyarország egyetlen problémája, és nem esik szó az egészségügyről és az oktatásról. 
  • A jobbikos Staudt Gábor egyetértett azzal, hogy Afrikában helyben kell segíteni, és abban sincs vita, hogy a határokat meg kell védeni. A letelepedési kötvények ügyét azonban megint elővette a jobbikos politikus, aki szerint az alaptörvénybe kellett volna írni a kötvények kivezetését, hogy egyetlen kormány se tudja visszahozni.