Közösségi pénzgyűjtésbe kezd a Jobbik

2017.12.07. 21:17

Nem tudják kifizetni az Állami Számvevőszék által megállapított 331 millió forintot, ezért közösségi pénzgyűjtést indítanak, mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Szerinte ez nem egy jogi, törvényességi, hanem pusztán politikai vita, amiben le akarják darálni a Jobbikot. Szerinte statáriális döntésről van szó, mert semmilyen fellebbviteli fórumra nincs lehetőségük az ÁSZ döntése ellen.

Vona azután szólalt meg, hogy a Magyar Nemzet azt írta, hogy egész nap rendkívüli válságértekezletet tartott a Jobbik.

vona
Fotó: ATV

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerdán jelentette be, hogy a Jobbik 2017 első félévében 331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el. Ez arra vonatkozhat, hogy kedvezményesen kaptak plakáthelyeket Simicska Lajostól. Ezt a párt az ÁSZ felhívásától számított 15 napon belül köteles befizetni a központi költségvetésnek.

Emellett ugyanennyivel csökkentené a párt központi költségvetésből juttatott támogatását a Magyar Államkincstár is. Ez így összesen 662 millió forintot jelent.

A jelentéstervezetről a párt 15 napon belül írásban észrevételt tehet.

Ezek után Volner János frakcióvezető azt mondta, kérdésessé vált, hogy a Jobbik tud-e indulni a választáson. Az egész hátteréről itt írtunk bővebben>>>