Visszatért az MSZP a közmédiába

2017.12.07. 17:31

Visszatért az MSZP a közmédiába, ezzel véget ért a Botka László által meghirdetett bojkott, írja a HVG. Ennek megfelelően Molnár Gyula MSZP-elnök már élőben nyilatkozott az M1 szerda esti műsorában.

Molnár Gyula azzal indokolta a visszatérést, hogy elérkezett a választási kampány élesebb időszaka,

és mivel Magyarországon a médiafogyasztás úgy alakult, hogy nagyon sok embert nem akarnánk megfosztani, hogy hallja a mi álláspontunkat élőben, ne pedig valamifajta közvetítőn keresztül, ezért úgy döntöttünk, hogy visszatérünk.

Molnár szerint a baloldalon félre kell tenni az egymás iránti előítéleteket és együtt kell működni. A Jobbiknak azonban nem lehet elfelejteni, amit az elmúlt években képviselt és nem lát lehetőséget a Vona Gáborékkal való együttműködésre. Illetve annak ellenére, hogy ők közös listát és közös miniszterelnök-jelöltet akarnak, szerinte nem kell megijedni attól, hogy Gyurcsányék önálló listát állítottak fel.

Molnár Gyula az MSZP elnöke sajtótájékoztatót tart az Országgyûlés Irodaházában 2017. október 2-án.
Molnár Gyula az MSZP elnöke sajtótájékoztatót tart az Országgyûlés Irodaházában 2017. október 2-án.
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A politikus továbbá elismerte, Botka László visszalépését megérezte a párt, a választóikon is érezhető az elbizonytalanodás, de szerinte ezek a szavazók nem a Fidesz táborát erősítik, hanem azokét, akik még nem döntötték el, kire voksoljanak 2018-ban.