Nyaralóhajó turizmus indul Magyarországon

2017.12.08. 17:44

Kísérleti jelleggel nyaralóhajó turizmust indít a kormány  a Felső-Tiszavidéken és a Bodrogon, írja az MTI. A  programra 4,6 milliárd forintot szánnak, amelyből 20 hajót vásárolnak, illetve kijelölik a vízi utakat és kikötőket építenek.

Révész Máriusz kormánybiztos a pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy  2018-ban először a Tiszán Kiskörétől Vásárosnaményig, a Bodrogon pedig Tokajtól a szlovák határig indul el a szolgáltatás a MAHART Magyar Hajózási Zrt. részvételével.

Később, ha sikerül hajózhatóvá tenni, akkor a Keleti Főcsatorna is bekapcsolódik a programba, amelynek segítségével Hajdúszoboszlóig, valamint a Hortobágyig érhetnek el hajóval a turisták.