Orbán Viktor: 2,3 millió véleményt viszek Brüsszelbe

2017.12.14. 11:17 Módosítva: 2017.12.14. 11:27

Csütörtök-pénteken rendezik Brüsszelben a soros európai uniós csúcstalálkozót. Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videóban, a ferihegyi reptérről bejelentkezve, azt mondta, magával viszi hátizsákjában annak a 2,3 millió embernek a véleményét, akik a nemzeti konzultáción elutasították a Soros-tervet. 

A kormányfő szerint „a helyzetünk sokat javult, mert itt vihetem a hátizsákomban annak a kétmillió-háromszázezer magyar embernek a véleményét, aki világossá tette, nem kíván Soros-tervet és nem támogatja, hogy Brüsszel ilyen terveket hajtson végre”.

Orbán Viktor hangsúlyozta, Magyarország az egyetlen ország Európában, ahol meg merték kérdezni az embereket a migráció és a bevándorlás kérdéséről. „Ez a 2,3 millió ember súlyt ad magyar álláspontnak és javítja az ország esélyeit a vitában” – közölte, jelezve, hogy az uniós csúcs napirendjén szerepel a migráció kérdése is.

A történet persze felveti azt a kérdést, hogy hogyan jött ki ez a 2,3 millió ív? Amikor Hadházy Ákost nagy nehezen beengedték a gyűjtőközpontokba, üres dobozokról és nem létező nyilvántartásokról számolt be. (Igaz, a kormány szerint hazudott, ezért feljelentik.) Ráadásul köztudott, hogy a kormány az eredménybe beleszámolta az interneten kitölthető íveket, noha azokat regisztráció nélkül számolatlanul tölthették ki a lelkes választópolgárok, továbbá bármilyen korú és nemzetiségű egyének.

Az sem világos, hogy Orbán mit vár ettől az állítólagos 2,3 millió támogató véleménytől (ami egyébként azt is jelenti, hogy van minimum 5,7 millió szavazásra jogosult állampolgár, akitől nem kapott ilyet). Hiszen az Európai Bizottság már tételesen cáfolta a nemzeti konzultáció minden, valóságtól elrugaszkodott pontját (annak igazságtartalmáról egyébként ezt a cikkünket ajánljuk). Még a Fidesz egykori vezető politikusa, Navracsics Tibor sem tud arról, hogy a népmeséken túl létezne Soros-terv.