Rafael
18 °C
32 °C

Beletelik még egy kis időbe, amíg digitális egészségügy lesz nálunk

DEGER20101001011
2017.12.15. 21:36 Módosítva: 2017-12-16 09:35:39

November elsején első nekifutásra nem sikerült a digitális szakadék átugrása a magyar egészségügynek. Most úgy néz ki, aprólékos munkával, szakaszosan tudunk csak átállni arra az új rendszerre, ami jelentősen megkönnyíti a betegek, az orvosok és a gyógyszerészek helyzetét.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térre (EESZT) elvileg november elsején álltak át a gyógyszertárak, a háziorvosok és a kórházak. Az első lépés az e-receptek bevezetése lett volna. Az orvosok eddig csak vényfelíró programot használtak, a patikák pedig vénybeolvasó programot. Az új rendszerben a recepteket már eleve az EESZT-ben kell megírni, amit így egyaránt láthat az orvos, a patikus és a beteg. Ugyanez a cél a leletekkel, a CT- és röntgenfelvételekkel, a beutalók adataival, ami számos új fejlesztés alapja lehet az egészségügyben.

Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának politikai államtitkára pénteken azt mondta: a 21. századi színvonalú fejlesztés novemberben "csendesen és különösebb fennakadás nélkül" indult el. Az Indexnek megszólaló orvosok, patikusok és patikában járó betegek nem éppen erről számoltak be. A rendszer sok helyen kibírhatatlanul lassú volt, az orvosok nem tudtak receptet felírni, egyes patikákban hosszú sorok alakultak ki, sokan ezért inkább visszaálltak a hagyományos, offline rendszerre.

A hivatalos indoklás szerint ez még csak tesztüzem volt. Több mint tízezer patikát, háziorvost, kórházat, rendelőintézetet kellett volna rövid idő alatt egységbe kovácsolni. Az EESZT egyik előnyeként emlegették, hogy emiatt senkinek nem kellett új szoftvert vennie, a meglévő rendszerével csatlakozhatott. Csakhogy a legkülönfélébb szoftvereket nem sikerült mindenhol alkalmassá tenni az EESZT gördülékeny kezelésére. A helyzetet bonyolítja, hogy jövő év végig még egyszerre kell kezelni a papír alapú recepteket és az e-vényeket, a betegekhez kijáró ügyeletes orvosok, mentősök, a fogorvosok és a magánszolgáltatók ugyanis még nem tudnak e-receptet felírni.

Az egészségügyi kormányzat azt kommunikálta, hogy december 15-ig minden technikai problémát igyekeznek megoldani. Egy rendelet is azt mondja ki, hogy december 15 után már minden patikának használnia kell az EESZT-t. 

Mostanra a 3100 hazai gyógyszertár közül már csak kb. tíznek nem sikerült a csatlakozás. Naponta átlagosan 700-750 ezer recept készül. A rendszer indulásakor még csak 5-10 százalékuk készült az EESZT-ben, mostanra az orvosok már 45-50 százalékukat digitálisan írják fel. A cél az, hogy jövőre már a receptek 90-95 százaléka elektronikus formában készüljön.

A hivatalos közlés szerint ma már átlagosan 0,2 másodperc a rendszer válaszideje. Ebben azért van szórás. "Most is akadnak gondok, néha annyira lelassul a rendszer, hogy ez a gyógyszer kiadása közben nem engedhető meg" - mondta az Indexnek egy budapesti gyógyszertár vezetője. A vonal másik végén is akadnak gondok. "Szeretném a homokórát megállítani" - egy háziorvos ezekkel a szavakkal írta le viszonyát az EESZT-hez. Szavai szerint elég gyakran kell ugyanis bámulnia a képernyőn a rendszer lassúságát jelző homokórát, amikor receptet szeretne felírni. 

A patikák nagy részében mostanra elvégezték a rendszergazdák a szükséges beállításokat, ezzel sikerült gyorsabb reagálásúvá tenni a rendszert. Ha az internetes kapcsolat lassul vagy kiesik, a beolvasott recepteket a patika számítógépe tárolja, majd az adatokat később küldi el a központi szervernek.  

"Bár az egységes rendszer egyik előnye a receptfelírás hibáinak minimalizálása lenne, most is előfordul, hogy az orvosoktól olyan e-receptek jönnek, amelyek nem olvashatók be a patikákban" - mondta a budapesti gyógyszertár vezetője. Ezt a hibát az okozza, hogy nem ugyanaz a készítménylista az orvos számítógépén és a patikai szoftveren, és sok orvos nem frissítette a gépén listán. Az orvos így olyan kiszerelésű gyógyszert is fel tud írni, amely már nincs patikai forgalomban. "Ezeket nem tudjuk használni, kérdéses esetben sajnos a beteget vissza kell küldenünk az orvoshoz. Ez nem éppen betegbarát megoldás" - mondta a patikus.  

"Mostanra szinte az összes patika csatlakozott az EESZT-hez, így az orvosok innentől bátran felírhatnak e-recepteket. Emiatt rövid idő alatt jelentősen meg fog emelkedni az e-receptek száma" -  mondta az Indexnek Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke.  

Az orvosok felkészülése azonban még hagy kívánni valót maga után. Információink szerint mostanáig még csak a háziorvosi praxisok kb. 70 százaléka csatlakozott az EESZT-hez. A maradék 30 százalékot igyekeznek rávenni arra, hogy kövessék a többiek példáját. Retorzióval egyelőre nem kell számolni, a projekten dolgozó egyik illetékes az Indexnek azt mondta: most alapvetően mindenkinek segíteni szeretnének abban, hogy használja az EESZT-t. Egy körülbelül féléves türelmi idő után azonban már szóba kerülhet a működési engedély vagy a tb-támogatás felfüggesztése azoknál, akik még mindig nem lépnek be az országos rendszerbe.  

Az EESZT-ben minden betegnek külön profiloldala van, ahol mi is megnézhetjük kiváltott vényeinket, leleteinket és a rólunk tárolt egészségügyi adatokat. Elvileg - merthogy még ez sem működik. Kollégánk egy lábtörés miatt egész novemberben folyamatosan orvoshoz járt, röntgene készült, több receptet írtak fel neki, de ennek egyelőre semmilyen nyomát nem találta a direkt erre a célra készült lakossági oldalon.

Ha a rendszert valóban országossá válik, számos új lehetőség nyílik meg.  Jövőre e-mail mellett SMS-t is kapnak a páciensek, ha egészségügyi dokumentumuk keletkezik, valamint elektronikusan is lehet meghatalmazást adni e-recept kiváltására. Egy 23 milliárd forintos uniós tender segítségével azt tervezik, hogy az EESZT-n keresztül legyen lehetőség időpontfoglalásra a vizsgálatoknál, 5 évre visszamenőleg töltsék fel a papírvények és a korábbi betegvizsgálatok adatait, és a rendszer később az orvosok tehermentesítésére később távmedicinára is alkalmas lesz.  

Borítókép: Illusztráció Fotó: MTI / H. Szabó Sándor