Rafael
18 °C
32 °C

Összefoglaló

Vona történelmi lépésnek látta, hogy több ellenzéki párttal tüntetett

Az Állami Számvevőszék vizsgálatot indított a Jobbik kampányköltéseivel kapcsolatban, amely a Jobbik 662 milliós megbüntetésével végződött.
Az ÁSZ szerint ők a vonatkozó törvényi előírások maradéktalan betartásával jártak el.
A Jobbik szerint az '50-es éveket idézi, ami történik, az ÁSZ beszállt a kampányba, és a Fidesz akarja eldönteni, hogy ki indulhat egyáltalán a választásokon
Vona Gábor, a Jobbik elnöke fáklyás tüntetést hirdetett péntekre a Fidesz székházához"Orbán sötét diktatúrája" ellen.
A tüntetésre az MSZP és DK jelezte, hogy nem megy el, mivel a Jobbik rasszista, antiszemita, és egyébként is lopott pénzről beszélünk
Az LMP a Momentum, illetve az Együtt azonban elmegy, mivel szerintük ez már nem csak a Jobbikról szól, hanem a demokrácia melletti kiállásról.
A tüntetésen nagyjából kétezren lehettek, a Jobbik jelképei mellett lobogtak az EU- és Momentum-zászlók.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt mondta,fordulópontnak tekinti a tüntetést, és 21. századi koalícióról beszélt.