Bejglit vitt a lesorosozott pécsi alapítvány ételosztására a Fidelitas

2017.12.16. 18:10 Módosítva: 2017.12.16. 19:21

Győzött a szeretet nyelve!

A kormánypárt helyi szervezetének aktivistái nagyon cukik voltak, s szembeszállva anyapártjuk gyűlöletpolitikájával, ajándék bejglivel érkeztek az Élmény Tár Tanoda gyárvárosi ételosztására" – írja Facebookján az Emberség Erejével civil szervezet, amely pár napja azzal került be a médiába, hogy a pécsi fideszes önkormányzat megpróbálta megakadályozni az irodához jutását a városban. 

A kampány végül nem járt sikerrel, a lesorosozott szervezet (amely a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványtól is kap támogatást) rengeteg felajánlást kapott, miután az eredetileg tervezett irodájából kirakták. 

Az ügyben újabb színfoltot jelent a közösségi oldalon szombat délután megjelent bejegyzés, amely szerint a helyi Fidelitas néhány képvislője megjelent az Emberség Erejével ételosztásán, és az Emberség Erejével interpretációja szerint mintegy békülésképpen bejglit is vitt magával. Ez első ránézésre elég valószínűtlennek tűnik, és mint a fidelitas-osok helyi lapnak adott nyilatkozatából később kiderül, tényleg nem éppen a szeretet győzelme állt az akció mögött.

A poszt szerint ugyan a süteményen feltüntetett politikai jelképekért kár, azonban ez mit sem von le "a bátorságuk és kiállásuk értékéből", és öröm nézni, hogy "helyi szinten működik az emberek közti szolidaritás". Ennek korábban nem mutatkozott jele a Fidesz részéről, az Emberség Erejével találkozóra hívta Páva Zsolt polgármestert az ellenük indított kampány után, de az nem ment el személyesen megismerni a szervezet munkáját. 

A történetből sajnos kivész a happy end, ha megnézzük, hogyan számol be az esetről a kormányközeli Pecsma.hu. A lap már eleve erős címmel indít, "A rászorulók alig kértek a Soros pénzén vett ebédből", állítják, majd természetesen kitérnek rá, hogy a Fidelitas is kiment süteményt osztani, de a felhang teljesen más. A cikk idézi Beke Zoltánt, a Fidelitas Dél-Dunántúli Regionális igazgatóját, aki egy Fidelitas felirattal ellátott bejgli fölött azt nyilatkozta: a bejgliosztással az emberek figyelmét is szeretnék arra felhívni, hogy itt

Soros György migránspárti szervezete egy jótékony célt használt arra, hogy befolyásolják a rászorulókat.

Megkérdeztük Mester Zoltánt az Emberség Erejével egyik munkatársát, helyben ők hogy látták a Fidelitas akcióját. Mester az Indexnek azt mondta, feléjük nem kommunikálták, hogy a bejgliosztás valamiféle ellenakció lenne, a Fidelitas nem hozott magával transzparenseket sem, így ők örültek a megjelenésüknek, kívülről úgy nézett ki, csatlakoztak az akcióhoz. A Pecsma cikkének tartalmával kapcsolatban közölte, nem igaz, hogy a rászorulók alig kértek volna az ételből, az elkészített 200 adag babgulyásból 150 helyben elfogyott, 50 adagot pedig az ételosztás után házhoz vittek azoknak, akiről tudják, hogy rászorulnak, de nem tudtak elmenni.