MNO: egy cseh reptéren fotózták le a kormány titokban vásárolt repülőjét

2017.12.17. 17:52

„Rövidesen hivatalosan is bejelentik, hogy többfunkciós kormánygépeket szerez be a honvédség számára az Orbán-kabinet" - írta még még december 13-án az Mno.hu. Azt írták, használt, átalakított Airbus A319-es utasszállító repülőgépekről van szó. A kormány pedig olyan szabályozást hozott, hogy sem bejelentenie nem kell nemzetbiztonsági okokból az ilyen vásárlást, sem pedig közbeszerzést nem kell kiírnia, így az információ kormányzati megerősítésére nem sok esély volt.

A Nemzet 17-i cikkében azonban azt írják, újabb helyről erősítették meg az információikat, miszerint Airbus A319-es utasszállítóból átalakított szállítógépeket vásárolnak a honvédségnek. Egy ilyen gépet posztolt egy Centaureaux nevű Facebook-oldalm ami egy csehországi amatőr repülőgépfigyelő oldal. Ostravában lőtte ezt a képet:

A kép alá pedig azt írta, „megérkezett Ostravába a magyar légierő első A319-ese, amely elsődlegesen a magyar kormány igényeit fogja kiszolgálni”. A Nemzetnek kormányzati forrsáok azt mondták, katonai szállítógépeket vesznek nem pedig kormányzati gépeket.

A HírTv közben elérte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, akivel a következő párbeszédet folytatta:

– Mai sajtóhír, hogy kormánygépeket vehet a magyar kabinet az Air Berlintől. Meg tudja-e ezt erősíteni?
– Nem tudok ilyenről.
– Van ilyen terv?
– Hogy az Air Berlintől gépeket vegyünk? Hát meglepődnék.
– Bárki mástól?
– Nem tudok arról, hogy bármilyen légitársaságtól repülőgépeket készülne venni a kormány.

Az RTL Klubnak a Honvédelmi Minisztérium azt mondta, katonai, egészségügyi és polgári feladatokra való szállítógépet vásárol a Honvédelmi Minisztérium.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Bankszámla