Szabadságok miatt zárják be egy fővárosi kórház osztályának egy részét

Untitled-3
2017.12.20. 08:40

Szakdolgozóhiány miatt lezárták a budapesti Egyesített Szent István és Szent László kórház infektológiai osztályának egy részét, értesült a Magyar Nemzet. 

A betegek erről írásbeli tájékoztatást nem kaptak, de a lapnak Szlávik János infektológus főorvos elmondta, hogy negyven ágyat kell lezárniuk a karácsonyi szabadságolások miatt. A főorvos szerint ez egyáltalán nem új gyakorlat, más kórházbakban is előfordul az ünnepek alatt, mivel ilyenkor többen mennek szabadságra, és nehezebb megoldani a helyettesítést. 

Hogy hova fordulhatnak a betegek, Szlávik János azt mondta, hogy ilyenkor nem szokott nagyobb járvány kialakulni, az influenza is január-február környékén indul be, szóval nem okoz fennakadást a mostani lezárás, mert el tudják látni az összes érkezőt. 

Lezárások egyébként nemcsak karácsonykor fordulnak elő, mert nyáron a Nyírő Gyula Kórház volt kénytelen bezárni a belgyógyászati osztályának a felét. 

A Világgazdaság nemrég arról írt: 2017 nyarán a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a humánegészségügyi és szociális ellátás területén 7028 állás volt betöltetlen.

(Borítókép: Az ágynemût rendezi el egy ágyon egy nõvér az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelõintézet Merényi Gusztáv Kórházban 2016. március 11-én. - fotó: Kovács Tamás / MTI)