Évi 82 millióba kerül az a múzeum, ami valószínűleg a választásokig ki sem nyit

2017.12.26. 10:56

7,5 milliárd forintot különített el 2013-ban a magyar kormány a holokauszt áldozatainak emléket állító Sorsok házára, de az épület azóta is üresen áll. A HírTV riportja szerint évente 82 millió forintba kerül, hogy a kormány semmit sem tud kezdeni az épülettel.

A probléma egyik alapja, hogy a kormány nem tudott megegyezni a tárlat tartalmáról és az üzemeltetésről az egykori Józsefvárosi Pályaudvar helyén található múzeumnak. A tárlat koncepciójának a kidolgozását egy közalapítványra bízták, ennek a vezetője pedig Schmidt Mária lett. Azonban nem tudtak dűlőre jutni a zsidó szervezetekkel, a Mazsihisz ki is szállt a tárgyalásokból, és a szervezet szerint a választásokig valószínűleg nem is nyitják meg.

A három éve csak rohadó épület állagmegóvása évente 82 millió forintjába kerül a magyar adófizetőknek, ezt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő árulta el a Hír TV-nek közérdekű adatigénylés után. Az is kiderült, hogy a Mazsihisz azóta sem kapott újabb tervezetet a tárlatra Schmidt Máriáéktól.

„Személyi konfliktusok voltak, amiket én azért annyira nem ismerek, de úgy látom, hogy azért érdemes lenne ezeken felülkerekedni. Ez a dolog sokkal többet ér ennél” – mondta el a HírTV-nek Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija azzal kapcsolatban, hogy a Sorsok háza miatt többször is összeszólalkozott Lázár János és Schmid Mária.