Edit
10 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Példátlan dolog történt Magyarországon: valaki lebukott, hogy szavazatot vett

2017.12.28. 19:57

Megsemmisítette a Tolna Megyei Területi Választási Bizottság (TVB) a december 17-én, Pusztahencsén tartott időközi polgármester-választás eredményét, írja az MTI.

A csütörtökön hozott határozat szerint a választást a kampánytilalom megsértése, illetve a választás anyagi juttatással befolyásolása miatt meg kell ismételni, az új választás időpontját január 14-re tűzték ki.

Az időközi választás után Iker Ibolya, a szavazáson alulmaradt független polgármesterjelölt nyújtott be kifogást, amelyet december 22-én a Helyi Választási Bizottság (HVB) elutasított. A jelölt fellebbezése alapján a TVB megváltoztatta a HVB döntését, és helyt adott a kifogásnak.

A TVB által megállapított tényállás szerint a választás napján a több szavazatot kapó jelölt, Bán István (független) tiltott kampánytevékenységet valósított meg azzal, hogy a szavazóhelyiség 150 méteres körzetében szavazásra buzdított. A TVB tanúvallomások alapján azt is bizonyítottnak látta, hogy Bán István a választást megelőzően ötezer forintot ajánlott választópolgároknak azért, hogy rá szavazzanak. Az egyik becsatolt bizonyíték szerint 212 pusztahencsei állampolgár nyilatkozott arról, hogy többüknek pénzt kínált a voksokért.

szavazas2
Fotó: Nagy Attila / Index

A TVB határozata ellen három napig lehet fellebbezni, a felülvizsgálati kérelmet a Pécsi Ítélőtábla bírálja el.

A paksi járásban fekvő Tolna megyei településen december 17-én azért rendeztek időközi képviselő- és polgármester-választást, mert a testület szeptember 18-án feloszlatta magát. Az időközi választáson a 816 szavazásra jogosult közül 588-an voksoltak, Bán István 288, Iker Ibolya 269 szavazatot kapott. A TVB döntése a képviselő-választás eredményét nem érinti.

Akkor tehát még egyszer: Ikerre 269-en szavaztak, Bán 288 szavazatot kapott, majd 212-en nyilatkozták, hogy többüknek Bán pénzt kínált a szavazatokért.

Ön mit tenne, ha hasonló esettel találkozna?

  • 3116
    Soros György
  • 979
    MICSODA??? VALAKI SZAVAZATOKÉRT PÉNZT ÍGÉRT?????
  • 847
    Hol élünk?
  • 517
    Ilyen Magyarországon soha nem fordulhat elő, ez egy kivételes, egyedi eset volt
  • 225
    Azonnal elhagynám az országot

Frissítés: Időközben kiderült, hogy a szavazatvásárlással lebukott képviselő papíron ugyan független volt, de maga a Momentum posztolta december 22-én, hogy Bán István a Momentum által támogatott jelölt volt. Azt is írják, hogy a 6 képviselőből, akik bejutottak a képviselőtestületbe 4 volt olyan jelölt, akit a Momentum támogatott. Bán István egyébként 13 éve képviselő a faluban. Iker Ibolya a választás előtt Horváth Kálmán, Tolna megye kormánymegbízottal közös képet posztolt, amint tűzifát osztanak a településen élőknek.

A választáson másodikként végző Iker Ibolyát 2014-ben választották polgármesterré a településen. Akkor Bán Istvánt győzte le 145-124-es arányban. Idén szeptember 18-n tartottak egy rendkívüli testületi ülést, ahol Bán István, önkormányzati képviselő javaslatára feloszlatta magát a testület. Iker Ibolya szavazott egyedül nemmel.

Bán István és Iker Ibolya között komolyan megromlott a viszony, Bán arról beszélt október végén, hogy Iker lezüllesztette a jól működő települést, és milliós kiadásokról döntött egyszemélyben, Iker Ibolya ügyvédje pedig azt mondta, Iker büntető feljelentést indított Bán ellen, ahol első fokon megállapították már Bán bűnösségét, de a nyilatkozatból nem derült ki, hogy milyen ügyről van szó. Az ügyvéd a választás előtt arról beszélt, hogy a tetsület feloszlatása remek alkalom arra, hogy a falu lakói megszvazzák azt, akiben megbíznak.