Kibontották a munkásszálló falát, hogy ellopják a tévét

2017.12.30. 09:45

Március 17-én érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy ismeretlenek az egyik helyi munkásszállóról két darab televíziót loptak el Mosonmagyaróváron. A helyszínen kiderült, hogy a szálló két szomszédos szobájának gipszkarton falát megbontották, majd a helyiségekben lévő televíziókat a lyukon keresztül ellopták.

A rendőrök L. Károly 37 éves székesfehérvári és K. Máté 27 éves sárkeszi lakoshoz jutottak el, akik a bűncselekmény elkövetésének időpontjában a munkásszállón tartózkodtak. A rendőrök a két férfit elfogatóparancs alapján elfogták és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság az L. Károly és K. Máté ellen folytatott nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte, írja a rendőrség.