Buszmegállóban ismerkedett meg áldozatával a népligeti gyilkos

2018.01.02. 06:04

Teljesen véletlenül, egy buszmegállóban ismerkedett meg a Népligetben brutális kegyetlenséggel meg­gyilkolt háromgyerekes családanya későbbi gyilkosával – írja a Blikk. A lap szerint tavaly októberben a 29 éves S. Krisztián céltalanul sétálgatott a fővárosban, amikor észrevette S. Erzsébetet, aki éppen buszra várt.

A férfi megszólította a nála több mint tíz évvel idősebb nőt, aki nem utasította el a közeledést, sőt: sétálni indult a férfival, állítólag azért, hogy nyugodtan tudjanak beszélgetni. Egy ideig járták a pesti utcákat, majd elhatározták, hogy vesznek egy üveg bort, amit közösen meg is ittak – írja a lap. Az iszogatás után a Népligetben kötöttek ki, ahol a férfi egy vita után többször is úgy fejbe verte egy éles tárggyal Erzsébetet, hogy az asszony a helyszínen életét veszítette. Az akkor éppen egy átmeneti szállón élő nő félig lemeztelenített holttestére másnap talált rá egy járókelő, a liget egyik bokros részén.

A gyilkost csak hosszas nyomozás után, tavaly decemberben sikerült a rendőrségnek elfognia.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport