Gyurcsányék levélben tudakolóznak a V4 kormányainál a pedofilrelativizáló főelőadóról

2018.01.03. 12:57 Módosítva: 2018.01.03. 12:58

Hajlandóak-e a nevüket adni a január végén Budapesten megrendezendő Európa jövője című konferencia "botrányához" annak ismeretében, hogy a rendezvényen szélsőséges előadók is felszólalnak majd - kérdezi a Demokratikus Koalíció alelnöke, Vadai Ágnes a V4-országok kormányaitól. A politikus szerdán sajtótájékoztatón beszélt a levélről, amit azért küldenek el a másik három ország "kormányának", mert kiderült, hogy a magyar kormány által "kiemelt kulturális, tudományos eseményé”-nek szánt Európa jövője konferencia egyik meghívottja Milo Yiannopoulos, aki "az amerikai alt-right nyíltan és provokatívan kisebbségellenes, antiszemita" képviselője. De nem ezért lett Amerikában vállalhatatlan, hanem mert 13 évesekkel kapcsolatban szexuális kontextusban volt megengedő egy interjújában. 

Az elmúlt napokban a kormánypárt beleállt, aztán szépen kifarolt Milo Yiannopoulos mögül, előbb törölték és elérhetetlenné tették az esemény honlapján a meghívottak listáját, majd rátolták a felelősséget a rendezvényt szervező Schmidt Máriára.

Az ellenzéki politikus közölte, pártja levélben keresi meg a másik három visegrádi ország kormányát, arra kérve őket, foglaljanak állást az ügyben. Azt mondta, a konferenciát kiemelt tudományos, kulturális eseményeként reklámozza a magyar kormány, azon több képviselője is felszólal. A a megismert listát a DK "gyalázatosnak, a demokrácia, az emberi jogok, a jogállam, és az Európában, a 2. világháború óta töretlenül érvényesülő antifasiszta és náciellenes hagyomány szempontjából elfogadhatatlannak tartja" - mondta az MTI szerint Vadai Ágnes.

Szerinte a többi előadó sem okozhat nyugalmat, így például Götz Kubitschek sem, aki "magát fasisztaként jellemzi és a német neonáci mozgalom egyik közismert figurája", vagy Frank Füredi, aki a radikális szélsőbalról jutott el mára a szélsőjobbig.