Etelka, Aletta
-3 °C
1 °C

Nem rég jött össze a vajdasági nővel, újév napján agyonverte

2018.01.03. 09:38 Módosítva: 2018-01-03 10:57:09

Tragikusan kezdődött az új év Szegeden, ahol egy férfi leszúrta a barátnőjét, majd sikertelen öngyilkosságot hajtott végre. A szegedi Délmagyar.hu részleteket közölt a volt párról, akik a Vajdaságból költöztek Magyarországra, és alig két hónapja voltak együtt, a lap szerint a férfi Facebookján október végén írt a kapcsolatukról.

A lap szerint a nő (Blanka) csantavéri, a gyilkos (Csanád) pedig gunarasi, és „viszonylag gyorsan össze is költöztek a Szatymazi utcai lakásban”. 

A lap úgy tudja, dolgozni jött Magyarországra a  22 éves lány és 29 éves barátja.

A lap furcsa riportjában ezután három lakót idéznek hosszan, jóllehet egyiküknek sincs fogalma sem arról, hogy kik voltak, honnan jöttek, mit csináltak itt. Csak az egyik lakó látta őket, és azt mondta: Első ránézésre fiatal, szimpatikus pár volt, hangos szót január 1-jéig nem hallottunk tőlük.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerint a fiatalok dél körül vesztek össze egy Szatymazi utcai lakásban. Rövidesen összeverekedtek, a férfi több alkalommal fejen ütötte a nőt, majd a sértett fejét falba verte, illetőleg nyakát két kézzel leszorította. A bántalmazások következtében a mő a helyszínen meghalt.

A gyanúsított ezt követően öngyilkosságot kísérelt meg, ereit felvágta, azonban rövid idő múlva meggondolta magát és a szomszédba becsöngetve mentőt, illetőleg rendőrt hívott.

A magyar-szerb állampolgárságú, életvitelszerűen Szerbiában élő férfit a nyomozó hatóság emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként. A főügyészség a gyanúsított előzetes letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére a szökés, elrejtőzés veszélye miatt tett indítványt a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója felé.

A cikk előző verziójában azt írtuk, a férfi leszúrta a nőt, ezt javítottuk, elnézést kérünk.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!