Rezsi Szilárd álmodozott Bangónéről, és most megkapja

2018.01.06. 19:35 Módosítva: 2018.04.04. 14:11

A 24.hu úgy tudja, a csepeli szocialisták Bangóné Borbély Ildikót indítanák Németh Szilárd rezsibiztos, Fidesz-alelnök ellen az áprilisi országgyűlési választáson Csepelen. Azt is tudni vélik, hogy az MSZP országos elnöksége hétfőn rábólint az ötletre. A fővárosi 17. választókerület Csepelt és Soroksárt is magába foglalja.

Arra a lap is felhívja a figyelmet, hogy Bangóné indítása azért lenne furcsa, mivel 2014-ben a nagy balos összefogásban az Együtt politikusa, Szabó Szabolcs indult ugyanitt, és ő meg is verte Németh Szilárdot. Szabó ráadásul most is indul. Az majd kiderül, hogy az MSZP végigviszi-e ezt az ötletét, vagy majd tárgyalni kezd az Együttel, mindenesetre ahogy a lap is felveti, ez simán lehet, hogy az Együtt fenyítése azért, amiért olyan elutasítóak az MSZP-vel való tárgyalásokat illetően.

A lap meg is kérdezte erről az egészről Bangónét. A rövid interjúból kiderül, hogy Bangóné nem tagadja, valóban felkérték erre az indulásra ott Csepelen. Hogy mi lesz Szabó Szabolccsal az nem nagyon érdekli, az Együtt elutasító volt, ők pedig akkor is állítanak ott jelöltet, ha ez az Együttnek nem tetszik. 

De két fantasztikus részletet is szó szerint kell kiemelnem ebből az interjúból.

24: Befolyásol bármit is, hogy ha két balos indul, nulla az esély Németh Szilárd ellen?

Bangóné: Felelős politizálásra van szükség.

De ha ez nem lenne elég, itt az interjú vége is:

Tényleg mindketten indulnak?

Ha lehetek vicces, azt mondom, hogy maga Németh Szilárd állította elő azt a helyzetet, hogy akár én lehetek az ellenfele.

Hogyan?

Azzal, hogy álmodott erről a szituációról.

Ilyen erővel a macskabagoly is indulhatna Németh Szilárd ellen. Vagy az utódnemzés allegóriája. Róluk is álmodott Németh Szilárd.

Azok talán nem. Mindenesetre: Rezsi Szilárd álmodozott Bangónéről, és most megkapja. Persze idézőjelben.

Nem állnék kettejük boldogsága elé.

Ó, már nyilatkoztam, ha ketten maradnánk a Földön, nálam akkor sem jöhetne szóba Rezsi Szilárd. Ha lehet ilyen viccesen fogalmazni.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi ez az egész, milyen szinten folyik ez a kommunikáció, mi történik, a választ természetesen a két politikus Németh Szilárd és Bangóné Borbély Ildikó személyiségében és kapcsolatában találjuk. A Fidesz alelnöke Fidesz-alelnökként tud lemenni oda, hogy amikor a szocialista politikus a szegények étkeztetéséről beszél, akkor egész fotógalériát állít össze Bangónéról, hogy tessék, ez az ember beszél a szegényekről, amikor minden nap más ruhaszalonból öltözködik, és, figyelem: fodrászhoz is jár. De a legzavarbaejtőbb persze nem ez volt, hanem amikor Németh Szilárd a macskabaglyok vadászatától nem tudott elaludni, így az első, aki az eszébe jutott: Bangóné. Bangónéval pedig, hát, elég megnézni egy parlamenti felszólalását, amikor a végére olyan állapotba hergeli magát, hogy a macskabaglyot megszégyenítő módon adja a vadászhangokat. 

Ha tényleg Bangóné indul Németh ellen, tökéletes kampányidőszak következik.