Nem adta ki Szijjártó Zaid Naffa iratait

2018.01.09. 17:01
Megígérte Demeter Mártának, de időt húzott a külügy, aztán megint megígérték, végül kiderült: orra tőle fokhagymás.

Bár a nagy nyilvánosság előtt tett rá ígéretet decemberben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Demeter Márta (LMP) mégsem tekinthet be a Zaid Naffa jordán tiszteletbeli konzullal kapcsolatos külügyi dokumentumokba – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap számolt be elsőként Demeter Márta munkája nyomán arról: valójában még az első Fidesz-kormány kezdeményezte 1999-ben Jordániánál, hogy Naffa legyen a tiszteletbeli konzul.

Az ellenzéki politikus a lapnak elmondta, Magyarországnak a Naffa tiszteletbeli konzulságát kezdeményező szóbeli jegyzékébe, illetve a kinevezéssel kapcsolatos iratokba szeretett volna betekinteni, amit jelzett is a külügyminiszter decemberi parlamenti bizottsági meghallgatásán. Szijjártó Péter ekkor azt ígérte, még aznap kap időpontot a betekintésre. Ám ez végül nem történt meg, ehelyett a külügy időhúzásba kezdett. Először arra hivatkozva tagadták meg az ellenzéki politikustól az időpont-egyeztetést, hogy csak 2003-tól állnak rendelkezésre az iratok, és „még keresik” az 1999-es szóbeli jegyzéket. Ám ezt az indoklást a külügy a politikus többszöri kérése ellenére sem volt hajlandó írásba adni. Később Demeter, bement a külügyminisztériumba, ahol Menczer Tamás kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkár megígérte neki a helyzet gyors rendezését.

Ezután annyit ajánlott neki a tárca írásban, hogy „január elején valamikor” találkozhat Magyar Levente parlamenti államtitkárral. Végül december végén Balogh Csaba, a külügy közigazgatási államtitkára levélben utasította vissza az LMP-képviselő betekintési kérelmét, arra hivatkozva, hogy a jelenleg hatályos jogszabályi környezet nem ad lehetőséget rá.

Frissítés, január 10.:

A Külgazdasági és Külügyminisztérium reagált tegnapi hírünkre. Közölték, hogy mindig a jogszabályoknak megfelelően jár el. 

"Zaid Naffával kapcsolatban javasoljuk Demeter Mártának, hogy korábbi párttársainál, a szocialistáknál tajékozódjon, ugyanis Zaid Naffa tiszteletbeli konzuli tevekenységét 2003-ban a szocialista kormány külügyminisztere, Kovács László engedélyezte."