Egy másik gyilkosság is történt pénteken Budapesten

2018.01.13. 11:23

A rákoskeresztúri gyilkosság mellett egy másik halálos késelés is történhetett pénteken Budapesten. A Blikk úgy tudja, hogy  Budapest XIII. kerületében, a Nővér utcában is történt késelés, az áldozat nem sokkal a kórházba szállítást követően életét vesztette. A lap a helyszínelő rendőrökről képeket is közölt, a rendőrség viszont hivatalosan még nem adott információt az esetről.

Frissítés: Időközben az MTI-n is kijött a hír. Azt írják: megszúrtak egy férfit a főváros XIII. kerületében; kórházba vitték, de olyan súlyosan megsebesült, hogy életét vesztette. A rendőrség közleménye szerint egy angyalföldi kórházból értesítették szombat hajnalban a rendőrséget arról, hogy egy 23 éves budapesti férfit szúrt sebekkel vittek be ismerősei.

A nyomozók megállapították, hogy a férfit a XIII. kerületi Kámfor és Nővér utca kereszteződésében szúrták meg.

Az elkövetőt szombat hajnalban elfogták. Az ugyancsak 23 éves budapesti A. Mártont előállították, és emberölés bűntettének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfival szemben - őrizetbe vétele mellett - előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására - áll a közleményben.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport