Ezt sem verték nagydobra: lakásokkal is segíti a kormány a menekülteket

qroszke tranzitzona tel 221
2018.01.22. 06:33

Miközben a kormány évek óta hergeli a közvéleményt a menekültek ellen, sőt, „migránsmentes övezetet” hirdetett, a Magyar Nemzet most azt írja: 2016 augusztusa óta Budapesten már lakhatási program is van menekültek számára.

A Belügyminisztériumhoz tartozó BelügyiAlapok.hu portálról ugyanis kiderült: az Európai Bizottság által létrehozott Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap forrásaira – a 2014–2020-as időszakban 9,9 milliárd forint – sikeresen pályázott a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI), amely a fővárosi önkormányzat hajléktalanellátó szervezete.

A 2015. június 30-án közzétett pályázatra a BMSZKI eredményesen nyújtott be támogatási kérelmet, és a „Nemzetközi védelemben részesülők önálló lakhatásának segítése” című pályázatával 82,5 millió forintot nyert el. Az Európai Unió az alapokból megvalósítandó projektekhez 75 százalékos támogatást nyújt, amelynek mértékét évente határozza meg.

A fennmaradó 25 százalékos forrást pedig a hazai költségvetés állja.

A lap megkereste a BMSZKI-t, hogy pontosan miről szól a menekülteknek nyújtott lakhatási program, de a Tarlós István főpolgármester által irányított fővárosi önkormányzat

nem engedte nyilatkozni a hajléktalanellátó szervezetet.

Szintén az európai bizottsági menekültalap oldalán található meg az a 2016. december 16-i belügyminiszteri utasítás – hatálya a 2017–2018 közötti programidőszak –, amiből kiderült, hogy a Belügyminisztérium különösen négy tevékenységet támogatna: menekültek lakhatási körülményeinek felmérése, lakhatási program kidolgozása, lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadásokhoz nyújtott anyagi támogatás, valamint szociális munka.

A 444 ugyanakkor arról ír, hogy hiába beszélt most emberségesebb hangon a menekültekről a kormány, illetve Pintér Sándor belügyminiszter, valójában éppen Pintérék vonták meg a juttatásaikat. Azóta az államtól csupán egy repülőjegyet igényelhetnek, ha végleg haza akarnak menni. Ha nem lennének civil szervezetek, amelyek programokat indítanak számukra uniós (és némi állami) forrásból, mehetnének lakni a hajléktalanszállókra.

A sok milliárd forintot felemésztő állami propaganda ellenére Magyarország igenis fogad be menekülteket. Bár Brüsszellel késhegyig menő harcot folytatunk 1293 elismert menekült áttelepítése ellen, csak tavaly legalább ennyi embernek adtunk valamilyen jogcímen védelmet.

Nyitókép: sátorok a röszkei tranzitzónában, 2016 decemberében (Földes András/Index)