Szabadulószobát alakítanak ki egy szarvasi általános iskolában

2018.01.25. 05:45

A tananyaghoz kapcsolódó, év közben többször átalakítható szabadulószobát alakítanak ki a szarvasi Szlovák Általános Iskolában, az Emmi 72 millióval támogatja az ötletet, írja az MTI.

Nyemcsok Mátyásné, az iskola igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a kollégium nem használt tetőterében lévő négy szobából alakítanak ki két szabadulószobát. A tervek már készülnek, a diákok - az elképzelések szerint egy-egy osztály évente legalább öt alkalommal - a következő tanévtől használhatják a szobákat.

A feladatsorokat a tananyag alapján állítják össze. Az alsóbb évfolyamon még főként olvasási ismeretekkel lehet "kiszabadulni", felsőben már kifejezetten a tantárgyi számonkérés eszközei lesznek. A tervek szerint a 4-6 fős csoportoknak nem mondják meg előre, hogy mely tantárgyból kell készülniük, ezzel szeretnék ösztönözni a diákokat, hogy valamennyi tantárgy tanulására figyeljenek oda.

A tudás mellett a gyerekek szociális kompetenciái is fejleszthetőek így, hiszen a csapatnak együtt kell működnie a minél gyorsabb kiszabadulás érdekében.

Nyemcsok Mátyásné elmondta, a Szarvason lévő másik három általános iskolával is együttműködnek, tervezik, hogy évfolyamonként 20-20 diákot meghívnak majd egy "kiszabadulós játékra". A szobák később tantárgyi vetélkedők alapjai is lehetnek.

A programot két év múlva hatékonyságméréssel kell zárni, de a szabadulószobák ezután is megmaradnak. Elmondta, nem tud arról, hogy magyar oktatási intézményben alakítottak volna már ki szabadulószobát.

Az igazgató kifejtette, hogy a 72 millió forintos támogatás egy részéből az úgynevezett projektoktatási módszert is szeretnék bevezetni az iskolában. Ennek az a lényege, hogy kiválasztanak egy-egy témát - például ilyen lehet a víz, a nap -, amelyhez kapcsolódóan valamennyi tantárgy ismeretanyagát, a költeményektől kezdve a zenei műveken át a földrajzig és a fizikáig, megtanítanák a szaktanárok.

Eleinte egy-egy projekthetet hirdetnének meg, de ha a módszer beválik, elképzelhető, hogy az egész iskolában így alakítanák ki a tanrendet.