Eufrozina, Kende
4 °C
15 °C

Vádat emeltek a feleségét agyonverő szentlőrinci férfi ellen

2018.01.25. 10:32

Ahogy arról 2017 márciusában beszámoltunk, letartóztattak egy 59 éves szentlőrinci férfit, aki a gyanú szerint agyonverte a feleségét. A férfi összeveszett feleségével, akit olyan súlyosan bántalmazott, hogy a nő meghalt. Több óra elteltével észlelte, hogy "baj van", ekkor szólt a közelben lakó fiának, aki értesítette a mentőket, majd az ügyeletes orvos hívta ki a rendőröket. A férfi beismerő vallomást tett.

Most csütörtökön a Baranya Megyei Főügyészség információja alapján az MTI azt írja, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat a szentlőrinci férfi ellen.

A vádhatóság csütörtöki, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a vádlott és felesége rendszeresen fogyasztott alkoholt és veszekedett. Tavaly április végén - ugyancsak italozás után - a férfi azt kérte számon a feleségén, hogy pénztárcájából megint hiányzik egy nagyobb összeg. Veszekedtek, aztán a férfi ököllel ütötte és meg is rugdalta az asszonyt, majd rátérdelt, rátaposott.

A vádlott ezután lefeküdt aludni, és csak ébredésekor észlelte, hogy a felesége meghalt. Ekkor értesítette egy hozzátartozóját és a mentőket.

A szakértők megállapították, hogy a sértett halálát hosszadalmas bántalmazás okozta, a férj legalább ötvenszer ütötte és rúgta meg feleségét.

Mivel a sérülések jelentős fájdalommal jártak, és "az átlagosnál nagyobb" szenvedést okoztak a nőnek, a cselekmény különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek minősül - emelte ki az ügyészség.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tavaly áprilisban azt közölte, hogy a gyanúsított részletes beismerő vallomást tett, és halált okozó testi sértés miatt indítottak eljárást ellene.