Testével védte a riportertől a menekülő fideszes polgármestert
Azt már megszokhattuk elsősorban a fideszes politikusoktól, hogy a nekik kellemetlen kérdésekre nem válaszolnak. Új szint, hogy most már a menekültügyben sem akarnak válaszolni.
Bácskai János, Ferencváros fideszes polgármestere legalábbis inkább menekülőre fogta, amikor a HírTV riportere akart kérdéseket feltenni neki.
Csütörtökön a ferencvárosi képviselő-testület határozatot alkotott a Soros-terv, ileltve az úgynevezett bevándorlásszervező irodák elutasításáról. A fideszesek mellett a jobbikos képviselő támogatta a javaslatot. A szocialista Pál Tibor tényadatokat kért számon a polgármesteren: "Ferencvárosba hány migráns költözött már?". Bácskai azt válaszolta: "Hivatalosan semmiféle jelzés nem érkezett semmilyen szervezettől, hogy adott esetben – Pál Tibor szóhasználatával – migráns illetőségű személyt helyezne el."
A ferencvárosi szociális intézmény beszámolója viszont másról árulkodik. A képviselő-testület által is tárgyalt dokumentum szerint az intézmény területén 2016-ban 5 integrációs szerződéssel rendelkező személy, illetve család lakott, valamint további három emberrel tartottak kapcsolatot másik kerületi lakcímmel. Erről kérdezte volna a HírTV riportere Bácskait, ám a polgármester nem állt meg nyilatkozni.
A polgármester munkatársa, egy hölgy a testével védte a polgármester, lökdöste a riportert, és azt mondta, ő is csak a munkáját végzi. A polgármester bár nyilatkozni nem akart, egy, a riporter öltözködést bíráló megjegyzésre azért futotta: "Lila ingben Ferencvárosba szerintem nem, nem ildomos jönni. Ferencvárosnak zöld a színe".
- Budapest, XIV. kerület Bosnyák utca 14.
- Alapterület 44 m2 Szobák 2 db Vételár 47,39 M Ft
- Budapest, IX. kerület Pápay István utca 5.
- Alapterület 72 m2 Szobák 1+2 db Vételár 76,92 M Ft
Rovataink a Facebookon