Eszter, Eliza
15 °C
28 °C

Bárándy Gergely lemond és nem indul a választáson

2018.01.26. 08:07

Még nem döntött az MSZP a választási listájáról, de Velez Árpád után újabb szocialista képviselőről tudhattuk meg, hogy nem szerepel majd a névsorban. Az MSZP-s Bárándy Gergely péntek reggel közölte:

A mai napon jeleztem pártelnök úrnak, hogy nem kívánok indulni a 2018-as országgyűlési választáson. Más párt színeiben és függetlenként sem. Egyúttal lemondtam párttisztségemről is.

Bárándy 2006 óta az MSZP képviselője, volt elnökségi tag is, jelenleg az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság elnöke. Erről a tisztségéről mondott tehát le.

Bárándy Gergely
Bárándy Gergely
Fotó: Kovács Tamás

"A parlamenti ciklus végéig az MSZP frakciójában folytatom a munkám. Jelen helyzetben és a jelenlegi viszonyok között, országgyűlési képviselőként, számomra vállalhatatlanná vált a folytatás." Bárándy nem részletezte, mire gondol. Annyit tett hozzá, hogy visszatér civil szakmájához, az ügyvédséghez. 

Háttérben annyit tudunk, hogy a dolgot egy ideje érleli, nem a tegnapi Soros-nyilatkozathoz van köze. Bárándynak nem jutott egyéni választókerület, és úgy tudjuk, kevés esélye volt, hogy befutó helyet kapjon az MSZP országos listáján. Ezért az önkéntes visszavonulást választotta inkább. 

"Ez nem feladást jelent, nem jelenti azt, hogy a jövőben ne vállalnék majd közéleti szerepet, s hogy ne keresném továbbra is aktívan annak a módját, hogy egy egységes, de legalábbis egységesebb demokratikus ellenzék megteremtésével, miként lehet visszatéríteni Magyarországot a jogállami fejlődés útjára."

"Kampányidőszakban ezen túl mindösszesen annyit tehetek hozzá, hogy sok sikert kívánok az ellenzéknek, elsősorban is az MSZP-nek a választáshoz, utána pedig a demokratikus oldal újjászervezéséhez" - írta Bárándy.