Orbán: Soros olyanná lett, mint egy migráns, minden határt átlépett

2018.01.26. 19:02

Orbán Viktor egy V4-es konferencia után tartott közös sajtótájékoztatót Andrej Babis cseh kormányfővel, ami után az újságírók is kérdezhettek. Az ATV magyar aktuálpolitikáról érdeklődött a miniszterelnöknél, a Soros-féle nyilatkozatról kérdezték, amely szerint

  • Orbán maffiaállamot épít, és akkor lépett rossz útra, amikor édesapja meggazdagodását kezdte segíteni
  • A Fidesz megvásárolta az MSZP vezetőit, és kémei vannak a "feltörekvő" pártoknál

Orbán erre azt mondta, "olyat ritkán látok, mint amit ön mond. Ilyen támadást ritkán látok Magyarország ellen még nem magyar embertől, nem hogy magyartól". A kormányfő szerint Soros György a nyilatkozattal bejelentette igényét, hogy részt kíván venni a kampányban.

Sajnálom, hogy ilyen hazugságokkal debütált.

A nyilatkozat mozgatórugója Orbán szerint egyszerű, világos: Magyarország nem akar bevándorlóország lenni, Soros pedig bevándorlóországgá akarja tenni Magyarországot és minden országot. Ez a konfliktus lényege, ezt a harcot meg kell vívni.", mondta a miniszterelnök, aztán hozzátette:

Olyanná lett Soros, mint egy igazi migráns. Minden határt átlépett.

Orbán Viktort arról is kérdezték, hogy igaz-e, hogya Stop Soros néven elhíresült csomagot csak a választások után fogadják el. Erre azt mondta, hogy erről a parlamenti frakció dönt.