Rafael
18 °C
32 °C

Egy nap alatt 37 sérült közúti balesetben

2018.01.28. 08:01

Az elmúlt 24 órában a rendőrök

  • 37 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek,
  • 11 súlyos és 26 könnyű sérüléssel végződött.

Vasárnapra virradóan az Index egyik olvasója a a Hungária körúton, a Kőbányai úti vasúti felüljáró után volt szemtanúja egy balesetnek: egy nem az útviszonyoknak megfelelően, nagy sebességgel haladó autó a kanyar után megpördült, nekicsapódott egy szabályosan haladó taxinak, majd felborult.

image1
Fotó: Olvasónk, Ernő

Olvasónk szerint a mentők gyorsan kiértek a helyszínre, de csodával határos módon csak a vétkes autóban ülő két fiatal utas sérült meg könnyebben a balesetben.

De térjünk vissza a szolgálatot ellátó állományhoz:

  • egy nap alatt  összesen 224 személyt fogtak el:
  • közülük 35 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján,
  • 170 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten.
  • 206 személyt állítottak elő:
  • köztük 92 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt,
  • további 15 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.
  • biztonsági intézkedést 143 esetben foganatosítottak.

A migránsok elleni küzdelem is dúlt, 2018. január 27-én 0 óra és 2018. január 27-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök és a katonák

4 főt (!!!)

akadályoztak meg az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon, 3 személy ellen pedig közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. Fő az éberség!