Hiába vittek plüssnyuszikat Orbán Viktor asztalára

2018.01.30. 14:05
45 perc után félbeszakadt a parlament rendkívüli ülése, miután a fideszes és KDNP-s képviselők nem jelentek meg. Az ellenzék szerint Orbán fél, menekül, illetve lóg a munkahelyéről.

Háromnegyed óra alatt véget ért kedd délután a parlament rendkívüli ülése. A Fidesz és a KDNP képviselői ugyanis bojkottálták az ellenzék által kezdeményezett ülést, nem jelentek meg. Így határozatképtelenség miatt (144-en voltak távol összesen) félbe kellett szakítani az ülést, napirendet sem sikerült elfogadni. 

A parlamenti ülésnek így nagyon gyorsan, háromnegyed óra után vége lett, csak a napirend előtti beszédek hangozhattak el. Latorcai János levezető elnök így berekesztette az ülést a napirendi pontok tárgyalása nélkül, és jelezte, hogy várhatóan február 19-20-án üléseznek legközelebb a képviselők. 

A rendkívüli ülést az ellenzék kezdeményezte, miután bekerültek a nyilvánosságba Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár a Times of Malta című lapban megjelent szavai. Eszerint Magyarország nem fogadja el az uniós áthelyezési kvótát, de csak tavaly befogadott 1300 menekültet. "Azok az emberek, akiknek menekültstátusra van szükségük – ezt szeretném tisztázni –, jöhetnek Magyarországra" – mondta Altusz.

Az Altusz-nyilatkozat némi törést okozott a Fidesz gondosan megtervezett menekültügyi kommunikációjában. A két legnagyobb ellenzéki párt, a Jobbik és az MSZP is lecsapott a témára, és már majdnem három hete különböző eszközökkel próbálja napirenden tartani a kormány számára kellemetlen nyilatkozatot. Az LMP kevesebb nyilatkozattal, de támogatja, hogy az ellenzék ügyet csinál ebből a kérdésből.

A mostani rendkívüli ülés kezdeményezését is mindhárom párt képviselői aláírták. A menekültek mellett az MSZP a nyugdíj, az LMP pedig  a közszférában történő béremelés témáját is napirendre tűzte volna. Ezek a témák a napirend előtti szónoklatokban is előkerültek. Nézzük sorban:

  • Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azt mondta, a fideszesek szerint féltek eljönni az ülésre, "félnek egyenes kérdésekre egyenes válaszokat adni". "Hol van a miniszterelnök? Hol vannak a miniszterek? Csak nem késett a helikopter?" "A Soros-terv egy blöff, az Orbán-tervről egyre több a bizonyíték." Szerinte a migráció fő szervezői: "Orbán Viktor, Rogán Antal, Szijjártó Péter", mert 1300 menedékkérőt fogadtak be titokban, orosz bűnözőket engedtek be letelepedési kötvényekkel, "tisztázatlan hátterű Pharaonokkal, Naffákkal" üzletelnek. Tóth a nyugdíjasok helyzetéről azt mondta, "több mint 1 millió nyugdíjas él szegénységben." Az MSZP bevezetné a 13. havi nyugdíjat és megduplázná nyugdíjminimumbot, ha kormányra kerülne.
  • Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint a kormány megvédi a nyugdíj értékét, az idén nőttek a nyugdíjak, segítség nekik a 10 ezer forintos utalvány, csökkent a rezsi, élelmiszeráfa, a nők 40 év után nyugdíjba vonulhatnak. Eközben azok az MSZP-sek beszélnek, akik egyhavi nyugdíjat vettek el. Ráadásul szerinte Karácsony Gergely is elvenné a 10 ezer forintos utalványt, ha hatalomra kerülne. Az államtitkár szerint Karácsony a kerítést is lebontaná.
  • Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint Orbán Viktor azért nem jött el, mert "megijedt, elmenekült". Altusz Kristóf elmondta Orbán Viktor őszödi beszédét. "22 ezer milliárdot költött a kormány a menekültellenes kampányra, közben 2300-at betelepített." "A Fidesz a betelepítés kormánya", ráadásul "súlyos bűnözők is vannak a betelepítettek között.
  • Dömötör Csaba szerint "Magyarország egyetlen bevándorlót sem fogadott be", egy "hazugságfutam" zajlik az ellenzék részéről. Bevándorlókat betelepíteni csak az ellenzék akar, a Jobbik is. Felidézte Vona Gábor beszédét, amelyben szerinte Allahot dicsőítette (Vona szerint a félrefordítást az okozza, hogy Istent dicsérte, ami törökül Allah). Dömötör szerint Vonának félnien kell a jobbikosok dühétől, az egri Jobbik-szervezetet is fel kellett oszlatni, majd felolvasott egy részletet az Egri csillagokból, amelyet vona szerinte nem olvasott.
  • Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője azt mondta a fideszeseknek, "nem azért fizetik önöket, hogy lógjanak, miért nem jelentek meg a munkahelyükön?" Azt kérte, a kormányoldal kímélje meg "a sorosozástól, simicskázástól, werberezéstől", és válaszoljanak a lényeges kérdésekre, például, hogy mikor emelik a köztisztviselői illetményalapot megemelni 60 ezer forintra. Szél azt is megjegyezte, választ vár Kövér Lászlótól Németh Szilárd múlt heti viselkedésére (ki akarták tiltani a nemzetbiztonsági bizottságból, majd a kormánypárti képviselők otthagyták az ülést).
  • Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára azt mondta, a kormány sokat tett, hogy az országot nem eladósítva a béremelések megtörténjenek a közszférában is. Például életpálya-modelleket vezettek be rendvédelmi területen, a szociális szférában. "Sosem állítottuk, hogy ez elég", de a gazdaságpolitika, amit folytatnak, "megteremti a lehetőséget a folytatáshoz". Szerinte a mostani sztrájk politikai akció, mert "olyanok is sztrájkoltak, akik 400 ezer fölött keresnek", pedig 290 ezer az illetményalapjuk.

A Fidesz frakciójából csak Gulyás Gergely jelent meg az ülésen (még a KDNP frakcióvezetője sem jött el), és rögtön egy közjátékkal kezdődött a felszólalása. Két MSZP-s képviselő, Heringes Anita és Bangóné Borbély Ildikó ugyanis megjelent két plüssnyuszival, amelyet Viktornak és Szilrádnak neveztek el, és lerakták a miniszterelnök asztalára. Gulyás megjegyezte, sajnálja, hogy nem ő kapta az ajándékot. A teremőrség gyorsan kivitte a teremből a plüssállatokat.

Gulyás ezután arról beszélt, hogy az egész mai kezmdeményezés lényege, hogy "az ellenzék a választóitól kapott elégtelent kettesre akarja javítani", ezért összefogtak egymással. Észlelik, hogy "ellenzékváltó hangulat van ma Magyarországon". Gulyás szerint a Fidesznek nincs mitől félnie ebben a kérdésben: "elsőként tettük nyilvánvalóvá, hogy egyetlen bevándorlót sem vagyunk hajlandóak befogadni."