Árpád
-2 °C
4 °C

Zuschlagot megint letartóztathatták

2018.01.31. 18:36

Ismét rácsok mögé került Zuschlag János, egykori szocialista képviselő - tudta meg a Kiskunhír. Zuschlagot a NAV Dél-Alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága küldte rács mögé, de ezt a NAV nyomozók egyelőre még nem publikálták.

A Kiskunhír úgy tudja, hogy Zuschlag János ellen tiltott adatszerzés miatt indult eljárás, a volt politikust január 30-án tartóztatták le. Meg nem erősített forrásaik szerint Kecskeméten várja az előzetes letartóztatásról szóló bírói döntést. A   Bűnügyi Igazgatóságának szóvivője későbbre ígért tájékoztatást. Zuschlagot és ügyvédjét kerestük, de egyelőre nem tudtuk elérni őket. 

A hatéves börtönbüntetése után szabaduló Zuschlag János (középen) távozik újságírók gyűrűjében a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet épületéből Kecskeméten 2013. szeptember 18-án.
A hatéves börtönbüntetése után szabaduló Zuschlag János (középen) távozik újságírók gyűrűjében a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet épületéből Kecskeméten 2013. szeptember 18-án.
Fotó: Ujvári Sándor / MTI

Zuschlag János 1998-2004 között volt az MSZP országgyűlési képviselője, 2014-ben szabadult a börtönből, miután hat évet kapott, amiért 75 millió forintot vett fel fiktív civil szervezetek nevében. Később arról is hírt adtunk, hogy Gáspár Győzővel üzletelt, ingatlanbizniszt akartak, és éttermet nyitni 2 Zsivány néven. 

Zuschlag pár napja számolt be arról a Facebookján, hogy elvégezte jogi tanulmányait, és már csak egy államvizsga választja el attól, hogy jogásszá váljon. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?