Szétlopták az utasokat Ferihegyen, a Budapest Airport hárít

2018.02.04. 19:30

Január 19-én a budapesti dél-koreai nagykövetség nyilvános Facebook-posztban hívta fel a figyelmet a Liszt Ferenc repülőtéren elharapódzott poggyászfosztogatásokra, miután több koreai utas értékei is eltűntek a budapesti repülőtéren.

A bejegyzésben arra hívták fel a Budapestre utazók figyelmét, hogy értékeiket lehetőleg a gépre magukkal vitt csomagjaikban tárolják, valamint azt is kiemelték, hogy az ellopott készpénzért  a meglopott utasok nem kaphatnak semmilyen kompenzációt.

"Ez a LEGROSSZABB reptér a világon. A poggyászomat biztonsági lánccal lezárva adtam fel, de megérkezéskor nyitva találtam. Ellopták az órámat, és beletúrtak az úszócuccomba. Dühös lettem, hogy valaki végigtapogatta a bikinimet, az alsóneműmet és a személyes tárgyaimat" – írta később az egyik koreai utas a Budapest Airport Facebook-oldalára.

"Tényleg ez a legrosszabb repülőtér egész Európában, soha ne menjetek ebbe az országba" – reagált kommentben egy másik utas is. A 444 aztán felgöngyölítette az ügyet, és kiderült, hogy a január 19-ről 20-ra virradó éjszakán több külföldi utast is megloptak Ferihegyen, valamint egy magyar házaspárt, akiknek az eljegyzési és a karikagyűrűjük is elveszett.

A férj a 444-nek mesélte el, hogy a budapesti leszállás után meglepően sokat, csaknem 40 percet kellett várniuk a csomagjaikra, majd mivel már éjjel egy körül járt az idő, a csomagjaik ellenőrzése nélkül hagyták el a repteret. Felesége csak másnap délben vette észre, hogy a gyűrűk hiányoznak az ékszeres dobozból.

"A Budapest Airporton a reptéri rendőr igazgatóságra (RRI) irányítottak minket, azt mondták, ők maguk nem illetékesek. Az RRI-n végül leadtuk a feljelentést, emailben, mivel személyesen nem tudtunk megjelenni. Sikerült elérnünk a Dublin Airportot is, ahol azt mondták, adjuk le a feljelentést bármelyik ír rendőrkapitányságon. Feleségem, miután hazautazott, le is adta azt abban a városban, ahol jelenleg élünk. E mellett a Ryanairt is sikerült elérnünk. Velük azóta is levelezésben állunk, ám sajnos ők is azt mondák, nem tehetnek semmit, mivel nem a repülőtéren vettük észre a lopást, és nem töltöttük ki a kártérítéshez szükséges formot" – írta a férfi.

A pár aztán a neten kiszúrta, hogy aznap este két másik Budapestre érkező utast is megloptak, ekkor kezdtek el arra gyanakodni, hogy Ferihegyen kellene tovább nyomozniuk. Ezután a férj újra felhívta a Budapest Airportot, megemlítette, hogy több hasonló esettel is találkoztak aznap estéről, de a férfi elmondása szerint ez sem hatotta meg a vonal túlvégén ülőket.

"Végül külön kérésemre átirányítottak a földi kiszolgálókhoz. Itt ért a legnagyobb sokk: amikor előadtam a problémámat, és megkérdeztem a vonal másik végén lévő hölgyet, hogy mit lehet tenni, a reakció szó szerint az volt:

Semmit.

Sajnos a beszélgetés további részében sem változott a hozzáállása: lekezelő, a problémát eltussoló válaszokat kaptam. Nem is biztos, hogy Budapesten történt, és különben is, ők nem tudnak vele mit tenni, jelezzük az RRI-nek (ami addigra már megtörtént), egyáltalán minek hagytuk az ékszert a csomagban" – így a férfi.

A Budapest Airport később levélben reagált a 444 megkeresésére, amelyben azt írják, munkatársaik az érkező utasok poggyászaival semmilyen formában nem találkoznak, az utasok ki-be szállítását és a poggyászok ki-be rakodását pedig az adott légitársaság alvállalkozói, a földi kiszolgáló cégek végzik – vagyis ismét elegánsan hárították a felelősséget a poggyászfosztogatások ügyében, a reptéri rendőrség a cikk megírásáig nem reagált a 444 megkeresésére.