Blikk: megtalálták a rendőrök a meggyilkolt VV Fanni mobilját

2018.02.05. 05:23

Nemrég a rendőrség lefoglalta a Való Világból ismert és minden bizonnyal meggyilkolt Fanni régi mobiltelefonját, amelyet lecserélt egy újabb készülékre – írja a Blikk. A lap úgy tudja, a készüléket egy szervizben találták meg, ahova Fanni még novemberben, az eltűnése előtt adta be.

„A javíttatni vitt mobilt a rendőrök foglalták le a szervizből, hogy megnézzék az üzeneteket, fotókat. Talán találnak olyan adatokat a készülékben, amelyek az elkövetőhöz vezetnek" – mesélte a Blikknek egy bennfentes.

A lap szerint a rendőrök azt feltételezik, hogy az áldozat és a gyilkos már hónapokkal korábban is beszélhetett egymással, ennek pedig lehet nyoma a telefonban. Így még több bizonyíték lenne a nyomozók kezében, hogy börtönbe zárhassák a nő gyilkosát. 

A Blikk úgy tudja, az ügy egyetlen gyanúsítottja, az előzetesben lévő férfi még mindig nem tett beismerő vallomást, folyamatos ellentmondásokba keveredik, sőt nemrég a poligráfos vizsgálatot is megtagadta.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport