Lenke
18 °C
28 °C

Perrel fenyegeti az ÁSZ a Momentum elnökét

2018.02.06. 14:56 Módosítva: 2018-02-06 15:40:19

Újabb fejezethez érkezett az Állami Számvevőszék és az ellenzék harca. Az ÁSZ az elmúlt hetekben végigbírságolta az ellenzéki pártokat, a Jobbikra a plakátügye miatt gigabírságot szabott ki, a többi balos pártot pedig az ingatlanbérlése miatt büntette.

A Fideszt viszont véletlenül se vizsgálta a szervezet, amelyet nem mellékesen Domokos László egykori fideszes parlamenti képviselő vezet.

A Momentum csak tavaly alakult párttá, így még nem kerülhetett bele az bírságolási hullámba. Ám Fekete-Győr András elnök így is élesen kritizálta az ÁSZ gyakorlatát. Személyesen részt vett a Jobbik által szervezett tüntetésen a Fidesz székháza előtt. A Magyar Időknek pedig azt mondta, "az Állami Számvevőszéknek a demonstráció megszervezésére okot adó döntése kapcsán fejeztük ki véleményünket, illetve szolidaritásunkat a Jobbikkal. (...) Megdöbbent, hogy mennyire fél Orbán Viktor, amikor ehhez hasonló lépésekhez folyamodik."

– Tehát az ÁSZ döntését Orbán Viktornak tulajdonítja?

– Igen, azt állítom, hogy az ÁSZ munkája mögött Orbán ukáza áll, mint minden más mögött.

Ezeken a mondatokon felhúzta magát az ÁSZ, ugyanis január 29-i keltezéssel Fekete-Győr levelet kapott az ÁSZ-tól, melyben perrel fenyegetik, ha nem kér bocsánatot. Az Indexhez is eljutó levél szerint az ÁSZ erre a Magyar Idők-interjúra hivatkozva azt írja (az elnöki titkársági osztályvezető szignálta): "Ön a fenti cikkben megjelent kijelentése olyan valótlan tényközlést tartalmaz, miszerint az Állami Számvevőszék a miniszterelnök, mint végrehajtó hatalmat irányító állami szerv, a kormány vezetőjének befolyása, irányítása alatt áll."

Az ÁSZ a törvény szerint a parlament alá rendelt ellenőrző szerv, amelyet a kormányfő valóban nem utasíthat. Fekete-Győr viszont úgy értékelte, hogy ennek ellenére teljesíti Orbán "ukázát". Az ÁSZ azt írta a Momentum elnökének, hogy az állításával ellentétben az ÁSZ olyan független szerv, amely "nem vesz rész a politikai küzdelmekben", illetve "az ellenőrzési tevékenysége során nem mérlegelhet politikai szempontokat".

Az ÁSZ a levél végén azt írta, hogy Fekete-Győrnek "feltehetően volt alkalma higgadtan átgondolni a kijelentéseinek súlyát", és már nem így gondolja ezt. Ezért azt várják, hogy a Momentum elnöke

adjon megfelelő elégtételt, amelyben elismeri a személyiségi jogi jogsértést, és ennek biztosítson saját költségén megfelelő nyilvánosságot.

Amennyiben ez nem történik meg, az ÁSZ "megteszi a szükséges jogi lépéseket".

Az ÁSZ lépése nem tűnik túl átgondoltnak annak fényében, hogy így maguk gondoskodnak arról, hogy az ellenzéki pártokra kirótt példátlan bírságok ügye a kampányidőszakban továbbra is napirenden maradjon. Emellett az ÁSZ gyakorlata maga cáfolja levelüknek azt a megjegyzését, hogy a szervezet távol tartja magát a politikától: a Számvevőszékre nem csak a Momentum elnöke, de például Vona Gábor Jobbik-elnök is tett erős megjegyzést, mely szerint az ÁSZ törvénytelenül működik, azt mégsem kifogásolták.

Fekete-Győr András az Indexnek azt mondta:

ez a levél a sértődött elvtársak hangnemében íródott.

A rendszerváltás után 28 évvel el kellene jutni oda, hogy állami intézmények ne sértődött levelekkel bizonygassák a függetlenségüket – hanem azzal, hogy valóban függetlenül is cselekednek. Elégtételt nem nekünk kell adni, hanem az ÁSZ részéről az embereknek."

Vagyis mivel Fekete-Győr válasza aligha értelmezhető bocsánatkérésként, valószínűleg elindul a per.

Kommentelné? Kibeszélheti ezt a cikket is, ha csatlakozik az Index tematikus Facebook-csoportjához!