Parlamenti írásbeli kérdésbe is bekerült a Nem stróman az édesanyám című vers

2018.02.06. 10:50

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője jelentős műfaji újítást hajtott végre az országgyűlési írásbeli kérdésekben. Vadai Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert kérdezi arról, kivizsgálják-e a Kósa Lajos édesanyjának résztulajdonában álló Méker Kft. feltűnő sikerét egy 123 milliós állami pályázaton.

"És, hogy e súlyos visszaélés gyanúját oldjuk egy kis lírával" - írja Vadai,  az írásbeli kérdéshez bemásolja a magyar folklór egyik legújabb slágerét, költőMATA mikroblogger a Nem stróman az édesanyám kezdetű költeményt:

strmn

Lázár János igencsak rövid választ adott Vadai kérdésére. Egyrészt azt írja, hogy "az érintett pályázattal kapcsolatban szabálytalansági körülmény nem merült fel", másrészt nem hagyja szó nélkül Vadai trollkodását:

Örömmel vettem tudomásul, hogy a vidékfejlesztés után Képviselőtársam a fikciós költészet területén is elkezdte szárnyai bontogatását. 

Mint megírtuk, Kósa Lajos tárca nélküli miniszter 82 éves édesanyja 2015 nyarán vette meg a sertéstenyésztéssel foglalkozó Méker Kft. 50 százalékát. A Kósáék rokonságának tulajdonában álló Szalka-Pig Kft.-nek ekkora olyan adósságai halmozódtak fel, hogy a nyíregyházi bíróság elrendelte a felszámolását. Kósa Lajosné Bacskó Katalin beszállása után a Méker Kft.-be friss pénz érkezett, így úgy tudta a cég átvenni a Szalka-Pigtől a sertéstelepet, hogy ki tudott egyezni a hitelezőkkel.

A cég azóta elég sikeres, 2016-ban harmincmilliós tiszta profitot ért el. Ebben a gyarapodásban az is közrejátszott, hogy a Méker 123 millió forintot nyert egy sertéstartó telepek korszerűsítését támogató pályázaton, amihez a finanszírozást az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és a magyar állam biztosította. A megítélt összeg az ötvenedik legnagyobb, amit ezen a címen fizetnek ki a 141 nyertesnek.  

Kósa Lajos erre úgy reagált, hogy az édesanyja nem közszereplő, ezért nem közszereplő magánemberek magánügyeiről nem akar nyilatkozni. Egy kérdésre azt mondta: az édesanyja nem stróman. 

Ezt azóta felkapta azinternetes folklór, készült ebből vers, hímzett falvédő, dal és punkszám is.